Kristályakadémia története

Nem akartam egy unalmas, egybefüggő, esszészerű leírás formájában bemutatni a Kristályakadémia eddigi pályafutását, inkább megpróbáltam amolyan életrajzi jelleggel összeszedni az egyes évekhez fűződő főbb eseményeket. Elnézéseteket kérem a Kristályakadémia „önéletrajzban” a személyes névmások esetlegesen összekeverhető alkalmazásáért, a szavatosság érdekében azonban tisztázom a használat elvét; az egyes szám első személy (én) rám vonatkozik, a többes szám első személy (mi) viszont a Kristályakadémiára.

Kardos Anita

 

 Valamikor 2005 évben - a „fogantatás”

…Egy reggel arra ébredtem, néhai mesteremmel beszélgetek arról, hogy Kristályakadémia legyen a neve annak az iskolának, ahol az Ő szellemiségét tudom továbbadni…

 

2006 - a kezdetek

A Kristályakadémia® szellemisége és gyakorlati útmutatásai 2006 év elejétől kezdett el működni. E szellemiség kiérlelődésében, az iskola terveinek kibontakozásában nagyon sokat köszönhetek Dr. Rudas Évának, Mesteremnek, aki rendkívüli ember és nagyszerű tanító volt. Őt 2001-ben magához szólította a Teremtő. Akarata, tervei és személyes képzése következtében tanításai továbbvivőjévé, átadójává váltam.

2006 tavaszán merült fel a Kristályakadémiához kapcsolódó weblap elkészítésének szükségessége. Némi kezdetleges próbálkozás után júniusban kapcsolódott be a munkába Tabár Zoltán, akinek ötletei, design-ja és szakmai tudása nélkül nem jöhetett volna létre ez az oldal, nem ilyen formában működne, nem lenne ennyire népszerű, és fejlődőképes.

Ősszel elindult az oldal szakmai anyagokkal való feltöltése, melyben Kardos Zsolt vállalt komoly szerepet.

 

2007 – bővülés, rendszerezés

Rövid felfutási idő után már 2007 januárjára komoly eredményeket tudtunk felmutatni. (link)

Ez idő alatt Dr. Rudas Éva néhai Mesterünk régi anyagai, összegyűjtött és átadott tudása, feljegyzései, tanításai és aktív útmutatásai alapján elkezdtem felépíteni, összerakni a Kristályakadémia tartalmi elemeit, tematikáját. Ez a munka végül oda vezetett, hogy 2007 júliusában - Sebők Marianna segítségével - a FAT (Felnőttképzési Akkreditációs Testület) igen magas szintű minősítésének feleltünk meg, és ezáltal akkreditált Felnőttképzési Intézményé váltunk. Ennek megfelelően kizárólag kis csoportokban oktatunk, ahol a maximális létszám általában 15-20 fő, így a gyakorlásra, és a tanfolyamok között eltelt 2-3 hónapos időszakban tapasztaltak megbeszélésére is lehetőség nyílik.

 Cégünk akkreditálásával az adminisztratív terhek oly mértékben megnőttek, hogy a színvonalas működés érdekében az oktatásszervezői munkakörrel járó feladatok ellátására 2007 tavaszától Mayer Tímeát bíztuk meg. Tímea korábban kezelt betegünk volt és ugyanakkor tanítványunk is, aki saját gyógyulása által hiteles képet tud adni kezelt betegeinknek és tanítványainknak.

 

2008 – növekedés

A hallgatói létszám fokozatos bővülése következtében két év se telt bele és „kinőttük” a korábbi 53 nm-es helyünket. A színvonal megtartása érdekében a Kristályakadémia számára egy nagyobb „befogadóhely” után kellett néznünk. 2008 novemberében költöztünk át a mai 150 nm-es helyünkre, amely a jelen állapot eléréséhez rengeteg munkát, teljes felújítást igényelt.

 

2009 – minőség fejlesztése

Az oktatás színvonalának és elismertségének emelése érdekében 2009 nyarán fogalmazódott meg bennünk a program akkreditáció lehetősége, ősszel pedig  a honlap megújítása  új stílusban, szerkezetben. Ebben a munkában a korábbi honlap szerkesztője, Tabár Zoltán és sok új ötlettel Varga Péter vesz részt.

 

2010 – a színvonal további emelése

Tavasszal megkezdtük a program akkreditáció előkészítését. A honlap folyamatos rendszerezése, feltöltése mellett Varga Péter az oktatási anyagok szerkesztésében is részt vesz.

2010-ig egyedüli oktatója vagyok a Kristályakadémiának, de a hallgatói létszám bővülése a képzés diverzitását, az oktatók létszámának emelését igényli. Ennek megfelelően 2010-ben új képzést indítottunk új oktatóval, a médiából is ismert Robelinnel. Az oktatói csapat 2011-ben tovább bővül Sebők Magdolnával, aki a kristálytanfolyamok oktatásában lesz segítségemre.

 

A jövő - tervek

Nem célunk nagy tömegek képzése, csak és kizárólag a megszerzett és elsajátított elméleti és gyakorlati tudás meglétét, készségi szintre történő emelését célozzuk meg, ezzel kívánunk iskolánknak ismertséget és elismertséget szerezni. 

 

 

| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |

| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |