Fájdalom
A fájdalomcsillapítás tudományaÉvszázadokon át minden korban a fájdalommal való küzdelem volt az orvosi tevékenység egyik legfontosabb feladata. A fájdalomcsillapítás joga és kötelessége elvileg minden orvos számára adott....Tény, hogy a fájdalommal és a fájdalommechanizmusokkal kapcsolatos ismereteink még mindig eléggé hiányosak, még mindig keveset tudunk a fájdalom természetérõl. Tény az is, hogy a már rendelkezésre álló tudás és a terápiás lehetõségek alkalmazása is sok esetben nem megfelelõ vagy egyenesen helytelen....
Az érzés, amit fájdalomnak nevezünk, mindenkinek ismerõs. Azok az emberek, akiknek veleszületetten hiányzik a fájdalomérzetük, nagy veszélynek vannak kitéve. Csak úgy szerezhetnek tudomást sebeikrõl, ha meglátják õket, evés közben gyakran beleharapnak nyelvükbe, képesek törött végtaggal sétálni, betegségeik nagymértékben elõrehaladhatnak, még mielõtt észlelhetnék õket.
Tehát a fájdalom hasznos, tulajdonképpen egy jelzõrendszer, ami valamilyen rendellenességre hívja fel a figyelmet. Leggyakrabban ez az elsõ tünet, ami miatt a beteg orvoshoz fordul. A fájdalom leginkább akkor jelentkezik, amikor a szöveteket valamilyen külsõ vagy belsõ károsodás éri, mint például sebesülés, mûtét vagy gyulladásos betegség esetén. Egészséges állapotban – kivéve talán az extrém terheléseket, a menstruációs és szülési fájdalmakat – nem jelentkezik.
A fájdalom védõ szerepe az ember életében igen nagy, azonban ez a mechanizmus nem egyértelműen hatásos. Hasznosságát korlátozza többek között az is, hogy nem jelzi pontosan a baj súlyosságát és fokát. Egy egyszerű tűszúrás például értelmetlenül nagy fájdalmat kelthet, a belsõ szervi betegségek többsége pedig rendszerint észrevétlenül, fájdalommentesen kezdõdik. A fájdalom nem figyelmeztet pl. a rosszindulatú daganatok kezdetére, melyek gyakran akkor kezdenek fájdalmassá válni, amikor gyógyításuk már alig lehetséges. Léteznek gyógyíthatatlan betegségek, mint pl. az Alzheimerkór, amikor a fájdalom nem is jelenik meg, ugyanakkor az arcidegzsába elviselhetetlen kínokat okoz, noha ez a fájdalom nem jelez semmit.
Teljes cikk >>>Fájdalomcsillapítás
Az éremnek mindig két oldala van. A fájdalomcsillapítás során is szembesülünk evvel. Az egyik oldalon elérjük a várt eredményt, a másik oldalon mellékhatásokat provokálunk.
A napi gyakorlatban a fájdalomcsillapítók közül az úgynevezett non-steroid ( NSAID ) típusú gyógyszercsoportot használjuk a leggyakrabban.
Az NSAID-k leggyakoribb mellékhatása a gyomor-bélnyálkahártya károsítása. A mellékhatások jellege szerint megkülönböztetünk akut (fekély, vérzés, kilyukadás) és krónikus állapotokat. Ilyen típusú gyógyszerek alkalmazása során látható nyálkahártya-károsodás nélkül is kimutatható tápcsatornán keresztüli vérvesztés.
A fájdalomcsillapítás orvosszemmel
A jogszabály nem tesz különbséget fájdalom és fájdalom között az eredet alapján, nem mondja meg, milyen betegség által kiváltott fájdalmat kell csillapítani, hanem általánosságban a fájdalomcsillapításhoz való jogról beszél.Tehát - ha a jog felől közelítünk - kijelenthetjük, hogy minden fájdalmat csillapítani kell. (Ha a humánum felől tesszük ezt - akkor pedig azt mondhatjuk: ez a kötelességünk.) .....
A fájdalomcsillapítás alapelve
1. Elsődlegesen a kiváltó ok megszüntetésére kell törekedni. Amennyiben nem sikerül az alapbajt diagnosztizálni, a fájdalmat akkor is csillapítani kell.
2. A fájdalom szubjektív, ezért azt egyénre szabottan kell kezelni.
3. A fájdalomról a kezelőorvost minden esetben tájékoztatni kell!
4. A fájdalmának enyhítésére szolgáló lehetőségekről tájékoztatni kell a beteget.
5. A megfelelő fájdalomcsillapító módszerek kiválasztásakor elengedhetetlen a beteg aktív közreműködése.
a) a fájdalom jellegének leírása (pl. égő, hasító, tompa, szúró, nyilalló),
b) időtartamának, kiterjedésének, kiváltó vagy fokozó tényezőinek, erősségének meghatározása (ez úgy a legegyszerűbb, ha a beteg a fájdalmát 0-10 értékek között megjelöli (ahol a 0 jelenti a fájdalommentességet, míg a 10-es szám az elviselhetetlen fájdalmat).
A fájdalomcsillapításról
Sokak életét nap, mint nap megkeseríti a fájdalom. Noha kellemetlen, a fájdalom biológiai szempontból mégis egyértelműen hasznosnak mondható. A szervezetünket ért olyan káros hatásra hívja fel a figyelmet, ami általában a szövetek sérülésével jár.
A gyakorta jelentkező fejfájás, ízületi fájdalmak, görcsös hasi panaszok enyhítésének legszélesebb körben alkalmazott módszere a fájdalomcsillapító készítmények szedése. Ezek a gyógyszerek általában a fájdalomküszöböt növelik, vagy a fájdalom kialakulásának biokémiai folyamatába avatkoznak be. A leggyakrabban alkalmazott szerek az úgynevezett nem-szteroid típusú gyulladáscsökkentők csoportjába tartoznak. Egy-egy készítmény gyakorta több szer kombinációját tartalmazza, esetenként görcsoldóval vagy koffeinnel kiegészítve. Kétségtelen, hogy ez a legegyszerűbb, a leggyorsabb és legkényelmesebb módja a fájdalomcsillapításnak.
Nem árt azonban, ha néhány egyszerű módszer is van a tarsolyunkban a kín enyhítésére. A sérült végtag, a reumás ízület vagy a gyulladt seb fájdalmát gyorsan enyhítheti a végtag nyugalomba helyezése és felpolcolása. Az ínhüvelygyulladás esetén is ezért kerül gipszrögzítés az alkarra. A fájó kart a nyakba lehet felkötni, éjszakára pedig párnát érdemes alá tenni, akárcsak a kissé behajlított térd és a lábszár alá, ami segíti az alsó végtagi panaszok csökkenését. A gyulladásos fájdalmak hideg vizes borogatással vagy jegeléssel csillapíthatók. Igen praktikusak a jégzselével töltött, az adott testtájék formájához könnyedén alakítható tasakok, amelyek többször használhatóak, de ugyanígy megteszi a lefagyasztott zacskós tej is. Az égett sebek elsősegélyszintű ellátásakor is az égett felület tiszta, folyó csapvízzel, vagy ha ez nem megoldható, legalább borogatással történő hűtése szükséges. Szinte azonnal és jelentős mértékben enyhíti a fájdalmakat.
Az izomhúzódásokat ellenben meleg vizes borogatással, a vérbőséget fokozó, izomlazító hatású sportkrémekkel érdemes kezelni. Kisgyermekek fülfájása esetén gyors fájdalomcsillapítást eredményez a fülre helyezett, meleg sót tartalmazó zacskó. Hasonló hatású az infralámpa is, ami megfázások esetén segíti az orrmelléküregek tisztulását. Izomfájdalmak esetén szintén használható, de ne felejtsük, könnyen égési sérülést okozhat, különösen gyermekeknél, ezért ők ne használják felügyelet nélkül. A deréktájra vagy a hasra rakott elektromos melegítőpárna a görcsös fájdalmakat hivatott csillapítani. Nem árt tudni, hogy a meleg hatására a gyulladásos folyamatok fellobbanhatnak, ami a panaszok fokozódásához vezethet.
Teljes cikk >>>
A mozgásszervek betegségeinek gyógykezelési lehetőségei
Élesen el kell különíteni a fájdalomcsillapítást minden más gyógyszeres kezeléstől. A fájdalom a mozgásszervi jelenségek legfőbb tünete.... A fájdalomcsillapítók felosztásában az úgynevezett egyszeri (orvosi nyelven minor) fájdalomcsillapítók, amelyek többnyire recept nélkül is kaphatók, általában jól ismertek mindenki előtt. Ide tartoznak a paracetamol tartalmúak, az Algopyrin és származékaik. Jelentős szerepet töltenek be a fájdalomcsillapításban a kombinált szerek, az említett egyszerű fájdalomcsillapító kodeinnel - ami morfium származék - és idegnyugtatókkal (pl. barbiturátokkal) kombinálva nagyon jó hatást fejtenek ki....
Fizioterápia
A gyógykezelések e csoportja - mely a nevét is onnan kapta -, hogy a természetben található energiaforrásokat használ fel a terápiában. Ez a legősibb gyógymód, hiszen amikor még nem voltak gyógyszerek és sebészi eljárások, az emberek ösztönösen használták a természet adta lehetőségeket, pl. termálvizek, iszap, stb.
Érdemes hangsúlyozni, hogy manapság a fizioterápia gazdag tárházából, a funkcionális változtatást biztosító és aktív kezelést jelentő gyógytorna a legjelentősebb. A gyógytornászok a mozgásszervek biomechanikájáról, mozgatási lehetőségeiről és határairól az orvosoknál sokkal többet tudnak. Ugyanakkor, a ma fennálló szokásrend szerint orvos rendeli el, hogy mikor és milyen tornára van szükség. A gyógytornász azonban a kezelés kivitelezése során messzemenően egyénileg dönt az alkalmazandó eljárás mibenlétéről, erősségéről, stb. A gyógytorna, leginkább egyéni foglalkozásból áll, de nagyhatásúak a csoportos gyakorlatok. Ezek esetében kb. azonos problémában szenvedő betegeket azért kezelnek egyszerre, mert az egyrészt tempósabb munkavégzési lehetőséget ad, másrészt a betegekre kitűnően hat a csoportszellem. E tornatermi gyógytornák mellett a víz alatti torna is hatékony, amely a hydroterápiával kombinált eljárás. A gyógytorna nagyon fontos eleme a betanítás, vagyis a gyógytornász meggyőződik arról, hogy a beteg a gyakorlatokat megtanulta-e, helyesen végzi-e, a cél az, hogy a beteg önállóan is képes legyen ezeket a gyakorlatokat elvégezni.
Teljes cikk>>>
Mágnesmező terápia
A mágnes mező terápia nemzetközileg közismert jótékony hatású kezelési módszer az egészség és a fizikai teljesítőképesség megőrzésében és visszaállításában. A mágnesmező terápia alapvető hatásmechanizmusai a következők:
- az élő szervezetek anyagcsere - folyamatainak fiziológiai szabályozása
- a regenerációs képesség aktiválása
- a test öngyógyító folyamatainak mozgósítására
A több mint 20 éves tudományos múltra visszatekintő kutatási eredmények bizonyítják a mágnesmező terápia egyedülálló pozitív hatásait. Ezen kutatási eredmények vezettek a mágnesmező terápia széleskörű felhasználásához az orvostudomány számos területén. Számos tudományos és kutatási tanulmány szolgáltatja az alapot a mágnesmező terápia sokoldalú felhasználásához. A mágnesterápia részévé válik a mindennapos gyógyító terápiáknak, illetve alapvető forrása a megelőzésnek és rehabilitációnak.
A mágnesterápia kutatásával napjainkban is több ország tudományos kutatói és orvosai dolgoznak, annak érdekében hogy a pulzáló mágneses terekkel történő gyógyítás és rehabilitáció már feltárt hatásmechanizmusát további kutatási eredményekkel kiegészítsék, pontosítsák. A mágnesterápia dinamikusan fejlődő tudományos nemzetközi trendet mutat. A kezelési statisztikákkal alátámasztott kutatási eredmények több elismert gyógyászati szaklapban publikálásra kerültek. A mágnesmező terápia témájú nemzetközi tudományos konferenciák kiadványai valamint a - nemzetközi elismerésnek örvendő és biomágneses kutatással foglalkozó - kutatóintézetek és orvosi egyetemek eredményei is tanúsítják a mágnesmező terápia mellékhatásmentes, látványos és tudományosan megalapozott hatását.
Teljes cikk>>>
A fájdalomról beszélgetés a fórumon
| Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy betegségükkel minden esetben forduljanak orvoshoz, és tartsák be az előírt gyógyszeres, és terápiás kezeléseket! A Kristályakadémia.hu oldalain ismertetett természetes gyógyítási rendszerek az orvos által előírt gyógyszeres és terápiás kezelések mellett, azok kiegészítéseként alkalmazhatók! |
| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |
| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |