Testen kívüli élmény

A testen kívüli élmények gyakran, bár nem mindig, akkor jelentkeznek, amikor valaki alszik. A tudat utazásra indul, maga mögött hagyja a testet. Összeköti viszont őket egy „fényzsinór", amelyről az utazónak néha van tudomása, néha nincs. Ez a kapcsolat a halál pillanatában megszűnik.

Testen kívüli élményt elő lehet idézni tudatosan, de akaratlanul is előfordulhat, miközben álmodunk. Az élmény átélése közben láthatjuk a testünket, amint az ágyon fekszik vagy a széken ül.

Bizonyos tudományos kísérletek során különböző tárgyakat helyeztek a szobákban található magas szekrények tetejére, távol attól a helytől, ahol az „utazók" pihentek vagy meditáltak. Mivel ők tudatosan idézték elő a testen kívüli állapotukat, képesek voltak arra, hogy „elhagyják a testüket", odautazzanak, ahol a tárgyakat elrejtették, azonosítsák azokat és minderről beszámoljanak a kísérlet vezetőinek.

Ha hinni lehet a fogantatás pillanatába és a méhen belül töltött időszakba való visszatérés, illetve az ezekre való spontán emlékezés lehetőségének – és lenyűgöző bizonyítékaik vannak ennek az igazolására –, akkor természetesen a tudatosság az agytól függetlenül létezik. Már akkorról is vannak emlékeink, amikor a magzatnak még egyáltalán nem is volt agya. Az emberek képesek arra, hogy részletesen és jól érthetően leírják a fogantatásuk körülményeit, az akkori eseményeket, sőt még a szüleik akkori érzéseit is.

Ezek a visszaemlékezések mindig tartalmaznak olyan részleteket is, amelyekről sohasem beszéltek a családon belül. Ezek mélységesen megdöbbenthetik a szülőket, amikor később szembetalálkoznak az igazsággal. Nem értik, honnan szerezhette a gyermek ezeket az információkat. Gyakori reagálási mód az, hogy: „Sohasem beszéltem erről senkinek, mindig is titokban tartottam."

Az is gyakran előfordul, hogy a szülők mesélik a gyermekeiknek: „Amikor kicsi voltál, többször is beszéltél nekünk egy másik családról, egy másik helyről. Úgy tűnt, mintha az emlékeid nem ehhez az élethez kapcsolódtak volna. De amint felnőttél, megfeledkeztél az egészről." Ez nagyon is általános. A gyermekek más életekből származó élményeit évekig vizsgálták mint a reinkarnáció bizonyítékait, amint ezt majd később látni is fogjuk.

Kétségtelen azonban, hogy van egy olyan „fizikális hely" az agyban, amely a megelőző életek emlékeit tartalmazza. Ez, amint az várható is, az agy legősibb részében található. Ha a koponyaalapnál levő csontos részt masszírozzuk, az segít a megelőző életek felelevenítésében. Ha elektromosan stimuláljuk, emlékképek jönnek elő, gyakran érzelmek, például félelem vagy terror formájában. Nyilvánvalóan ez az egyik hely, ahol „a régi magnó– és videófelvételeinket" tároljuk.

Mindazonáltal úgy látszik, magának a testnek megvan a saját emlékezete: az eltemetett traumákat és drámákat új életre lehet kelteni masszázs, reflexológia és más fizikális alapú terápiák útján. Felszínre kerülnek a régi érzelmek, feloldódik a feszültség. Ha például valakinek megmasszírozzuk a vállát, az előhívhatja azt a gyermekkori emlékét, hogy éppen azon a ponton ütötték meg.

A traumatikus emlékek nemcsak a jelenlegi élet élményeihez és tapasztalataihoz kapcsolódhatnak. Ugyanaz a váll egy megelőző életében is megsebesülhetett egy csatában, és ez lehetett az emlék, amely felszínre került a masszázs következtében: „egy flashback".

Tehát az a helyzet, hogy nem a tényleges test, amely csak a jelenlegi életben létezik, hanem valami más hordozza az emlékeket. Mindezek alapján viszont az vetődik fel bennünk, hogy akkor vajon mi viszi át az emlékeket egyik életből a másikba?