Vizualizáció
A vizualizációt gyakran összetévesztik a víziókkal, konkrét álomképek létrehozásával, egyfajta „mozizással”. Erõsen vizuális típusú embereknél elõfordulhat ilyen is, de az eredményesség sokkal inkább a beleélés erõsségétõl függ, attól, hogy képzeletünket intenzíven lekössük az adott feladattal, semmint az, hogy van-e közvetlen képélményünk közben, avagy sem.
Az alkotó vizualizáció módszere csoda a szó legigazibb értelmében. Nem csak módszer, hanem tudatállapot. Olyan folyamat, amely által a fizikai létsíkon megvalósul, és láthatóvá válik isteni potenciálunk. Segítségével megértjük és kreatív módon használni tudjuk az univerzum működését irányító természeti elveket, s ez mély, jelentőségteljes fejlődést eredményez életünkben, amelynek során úgy tűnik majd, hogy csodákat teremtünk! Képzeletünk alkotó használatának ez a végső célja: hogy életünk minden percét az alkotás varázslatos pillanatává változtassuk, amelyben természetszerűleg mindig a legjobb, a legszebb és a legteljesebb életet választjuk, amelyet csak el tudunk képzelni.

A vizualizációval kapcsolatban beszélgetés a fórumon
| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |
| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |