Majom

MAJOM

(1908, 1920, 1932, 1944, 1956, 1968, 1980, 1992)

Kiválóan értenek hozzá, hogy felhívják magukra a figyelmet. Tele vannak vállalkozó kedvvel, mindig mozgásban vannak. Keveset törődik azzal, hogy mások miként vélekednek róla. Általában magával van elfoglalva. Beéri kevés alvással, szenvedélyes dohányos és szereti az alkoholt minden mennyiségben. Elképesztően mozgékony és dinamikus, nem akar és nem is tud más lenni. Mellettük nem unalmas az élet. Jó barátok, vidámak, és fogékonyak a tréfára. Értelmesek, tehetségesek, okosak, de gyakran lusták, felületesek és borzalmasan megbízhatatlanok. Későn házasodnak, nehezen adják fel függetlenségüket. Hajlamosak a hűtlenségre, a szerelmi bánat nem igazán töri le őket. Ezért komoly sebeket ejthetnek másokban. A Majom semmit nem vesz komolyan, játéknak véli az életet. Szívesen választ játékkal összefüggő munkát. Ideig-óráig jó bajtársak, de aztán hirtelen eltűnnek. Egy új, érdekesebb barátért elfelejtik a régit. Ezt pedig úgy állítják be, mintha a másik lenne érte a felelős. Sokszor túlzásokba esik, néha füllent. Azt teszi, amiben kedvét leli, még ha ez nem is mindig szabályszerű. Nem lehet vele sokáig haragot tartani. Igazi egyéniség. Olyan partnerre van szüksége, aki kissé fékezni tudja vállalkozó kedvét. Figyelem! Ne zárjuk őt ketrecbe, hagyjuk beszélni, terveket kovácsolni, s a kis játékaival játszani! Csak akkor lépjünk közbe, ha komolyra fordul a dolog meggondolatlansága miatt. Álmodozók, de fontos céljaikat képesek megvalósítani.

A Majom-nő hangulatember, érzelmileg felületes. Az együttérzés és a lelkiismeretfurdalás teljesen idegen tőle. Szüksége van flörtre. Ruhatára farmernadrágokból és pulóverekből áll. Számára időpocsékolás tükör előtt állni, ő meg van róla győződve, hogy csinos.

A Majom-férfi pompásan érti, hogyan lehet rabul ejteni és megtartani a nőket. Szerelmi ömlengéseivel csodálatos sikereket ér el.





A kínai csillagjegyekkel kapcsolatban
beszélgetés a fórumon

| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |

| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |