Szétszórt figyelem

Ebben az állapotban az események képanyaga és a különféle benyomások zsúfoltan, mindenféle határozott cél és összefüggés nélkül jelennek meg. Ez a szint meglehetősen általános jelenség, a figyelem leggyakoribb állapota.

Ha nem figyelünk aktívan semmire, ez az idegrendszeri állapot uralkodik, mert nem igényel akarati erőfeszítést. Ebben az állapotban a jelenségek pillanatszerűen villannak fel, hogy a következő pillanatban átadják helyüket más benyomásoknak. Ez uralkodik például, ha utasként egyszerűen csak szemlélődünk az autó ablakából: körülöttünk fák, házak, autók és tájak váltakoznak - egyik kép a másik után ragadja meg figyelmünket, anélkül, hogy bármelyik is különösebben érdekelne, vagy hosszabb időre lekötne. Egy indiai hasonlat a figyelmet a víztükörhöz, a környezet észlelését pedig a rajta tükröződő hold képéhez hasonlítja. Ebben az állapotban a figyelem víztükörre hullámzik, és a hold képe ezernyi darabra széttöre­dezve vibrál előttünk. Ugyanez játszódik le például, ha zsúfolt tömegben sétálunk: számtalan arcot látunk, de egyiket sem jegyezzük meg. Biztosan te is megfigyelted már, hogy milyen könnyű a tömegben elveszni, és milyen nehéz az egyes embert észrevenni. Ezt használják ki a nagyobb csapatokba verődő állatok is, például a halak vagy a sza­vannákon élő antilopok, hogy biztonságban legyenek a ragadozóktól. A ragadozók figyelmét ugyanis megosztja a forgatag, nehezebben tudnak egyetlen állatra összpontosítani, ami a sikeres vadászat alapja. 

| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |

| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |