A légzéstechnika szakmailag

K. P. Butejko szerint minden asztmás túllélegzik, azaz sokkal több levegőt vesz fel, mint amennyire a szervezetének szüksége van. A szakmai irodalomban ezt angolul hidden hyperventilation-nek, azaz rejtett, nem tudatos túllélegzésnek nevezik. Ez azt jelenti, hogy sokkal több levegőt mozgatunk ki és be, mint amennyit a szervezet képes lenne kezelni. Ha sokkal több levegőt veszünk be, akkor sokkal több levegőt is, sokkal több szén-dioxidot is adunk ki, túlságosan is gyorsan és a tüdő nem lesz képes fenntartani a helyes arányú szén-dioxid mennyiséget a kis légzsákjaiban, ami a normális működés feltétele. Ha a szén-dioxid mértéke csökken a légzsákokban, akkor megnehezül az oxigén kiáramlása a véráramból a test szöveteibe. Ennek a magyarázata a következő: A levegőből felvett oxigén az erek falain keresztül kerül be a vérkeringésbe. Az oxigén-molekulákat a vörös vértestek nyelik el (azon belül a hemoglobin-molekulák) és amikor a szén-dioxid koncentrációja nem elég magas a tüdőben, akkor az oxigén szorosabban kötődik a hemoglobin-molekulákhoz és nehezebben válik le róluk (ez a Verigo - Bohr féle hatás), kevesebb oxigén jut be a vérbe és a szervezetbe. A szervezetünkben oxigén-hiány lép fel.

Az oxigén-hiányos szövetek ingerlékenyebbé válnak és a bronchiole-ok (tüdőben levõ kis izmok) erre összerándulnak (asztma-roham). A tüdő légzsákjaiban viszont éppenséggel oxigén többlet és szén-dioxid hiány van (a gond nem az oxigén többlet, hanem a szén-dioxid hiánya). Emiatt megnövekszik a histamine képzése (egy potenciális broncho-ellenszabályozó) és ez gyulladást idéz elõ. A túllélegzés felborítja a vér normális savas-lúgos pH kémhatását is és a test inkább lúgossá válik. (ez az úgynevezett respiratory alkalosis). Ennek ellensúlyozására a test azonnal tejsavat kezd termelni hogy kiegyensúlyozza a vér természetellenes kémhatását és a test lúgosságát. Viszont a tejsav meg megzavarja a test anyagcseréjét és ezzel megnövekszik az allergiákra, vírusokra való hajlam, fáradékonyságot okoz és tovább rontja az asztmára való hajlamot. Allergiákra való hajlam, légszennyezés, oxigén-hiányos környezet, vagy akár a levegőben levõ baktériumok felingerlik a légutakat túllélegzést okozva. Ha asztma-roham lép fel, a beteg pánikszerűen igyekszik minél több levegőt kapni, ezzel akaratlanul is túllélegzik (miközben a teste gátolni akarja azt), ami tovább rontja a pH egyensúlyt, tovább csökkenti a testbe kerülõ oxigént és ezáltal súlyosbítja az asztmát.

további információt a
www.buteyko.hu (Buteyko Légzési Központ)
oldalon talál

| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |

| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |