Technika vagy fizikai terápia
3.0.1. "Gerjesztett felépülés terápia" (induced remission therapy)
Tudomásom szerint ez a jelenleg leggyorsabban gyógyító terápia, óriási távlatok elé nézhetne. Egy egyiptomi származású, de Ausztráliában doktorált és élő orvos, dr. Sam Chachoua néhány dolgot kutatott: - miért van az hogy a vékonybél szinte sohasem lesz rákos, - mi okozhatja a daganat eltűnését egyes vírusos betegségeknél*, - mi eredményezheti a spontán felépülést amikoris egy halálos betegségben szenvedõ 2-3 nap alatt teljesen felépül.
Dr. Chachoua nevéhez fűződik a gerjesztett felépülés terápiás gén-injekció, ami néhány nap vagy hét leforgása alatt, dokumentumokkal igazolhatóan, képes rákot, AIDS-et, szívbetegséget teljesen meggyógyítani. Azt állítja, hogy a módszere jelentõsen különbözik a jelenlegi orvosi ismeretekre épülõ módszerektől és a genetikai korrekciós módszere utat nyithat más betegségek leküzdésére is, valamint az öregedés okozta DNS károk orvoslásának szinte határtalan területére is. Dr. Chachoua minden elképzelhető lejáratási kampány kereszttüzébe került. 2000-ben egy ilyen bírósági pereskedésből nyertesen került ki, de módszerének engedélyezését még mindig nem tudta elérni. Annyira biztos a módszere megismételhető sikerében, hogy nagy pénzjutalmat ígért személyesen annak a hírneves gyógyászati intézménynek, amelyik hajlandó volna független és tudományos kutatási tesztet végezni a módszerére és hajlandó hivatalosan publikálni az eredményt, nyilvánvalóan azzal a céllal hogy a módszert alkalmazni lehessen. Vajon Magyarországon miért ne lehetne ezt a tesztet elvégezni? Ez egy valóban bizakodásra késztető kortárs módszer, de a jelenlegi egészség-politikában nem sok esélye van az elterjedésre, hacsak egy intézmény nem áll ki nyíltan mellette. Néhány forrás angolul:
Ha Ön szakember, vagy beteg, kérem ezt -> 1 <- látogassa meg! 2 , 3
ajánlott könyv: Dr. Sam Chachoua: The Challenge, The Promise & the Cure
Egy kis részlet a könyvbõl itt.érdeklõdni lehet róla itt: Independent Medical Research,Suite 401, 135 Macquarie Street, Sydney NSW 2000, Australia
telefon +61 (0)2 9247 5366, fax +61 (0)2 9247 5453.* Idekívánkozik egy általam olvasott cikk, dr. B. Coley, egy korai amerikai rákgyógyász tapasztalata, hogy a mesterségesen keltett láz és fertõzés a betegek felénél rákgyógyító volt. (Tudomásom szerint Dr. Chachoua nem kelt ilyen fertőzést, hanem valamilyen genetikai korrekciót indukál.)
3.02 Limfatikus injekció
Sok orvos el sem hinné, hogy ez egyáltalán lehetséges. A francia származású, ma Kanadában élõ Gaston Naessens mikrobiológus saját nitrogén-dús 714-X nevű immunrendszer erősítő szere pedig ilyen, amit már nagyon régóta használ komoly sikerekkel. Saját bevallása szerint 75%-os és tartós felépülési sikerrel és bármiféle káros mellékhatás nélkül. Sajnos a hatóságok zaklatásának volt sokszor kitéve és a szakma, média is ellene van. Viszont kb ezerre tehetõ azoknak a száma, akik saját gyógyulásuknál fogva méltatják a 714-X-et. Naessens-rõl már írtam egy keveset a rák cikkemben, a lap alján.
További információk angolul: 1 (Naessens vállalata) , 2 , 3 , 4 , 5 , 6
Könyv: Christopher Bird: The Persecution & Trial of Gaston Naessens. The True Story of the Efforts to Suppress an Alternative treatment for Cancer, AIDS, and Other Immunologically Based Diseases, 1991, Tiburon, H.J. Kramer Inc., ISBN 09158811308
3.03 Rife-féle frekvencia kezelés
Royal R. Rife ezzel a kezeléssel 100%-os sikert tudott elérni szinte az összes vírusos betegség ellen, mellékhatás nélkül. Errõl készítettem egy külön fõcikket, ami a fejléc alól is elérhető
("rák betegség"). Ha még nem olvasta volna, kérem kattintson rá!
3.04 Permanens mágnesek
A közelmúltban a következő kutatók vizsgálták érdemben kimagaslóan a permanens mágnesek emberi egészségre kifejtett hatását: Albert Roy Davis, dr. Robert W. Bradford, dr. Robert O. Becker, dr. William H. Philpott, Arthur Trappier. Közülük csak ez utóbbi kettõ publikált a szűken vett "szakirodalomban", ezért nem csoda, hogy munkájuk nagyban ismeretlen szakmai körökben. Az eredmények egymást megerősítőek és igencsak bíztatóak. Kérem olvassa el az erről készült cikkemet is, rövid fizikai bevezetővel, a megismert biológiai hatások teljes feltérképezésével, esetleírásokkal, forrásmunkák ismertetésével. Egy mondatban összefoglalva: csakis az északi pólus az immunerősítő és a gyógyító hatású, míg a déli pólus kifejezetten ártalmas.
3.05 Váltómágneses gép / bizonyos lilás-vörös frekvencia-tartományok
A francia Antoine Priore figyelt fel arra, hogy gépei nagy mágneses mezőterében hagyott gyümölcsök nem indultak rothadásnak. 1944 óta végzett különféle mágneses kísérleteket az általa készített magnetron géppel. Ez a gép állítólag a következő részekbõl állt: egy nagy 430 V-os plazmacső, ami egy 1200 Gauss, percenként 50-szer váltott mágneses mezőben volt, magnetron oszcillátor (9.4 GHz, 40 Kwatt csúcsteljesítmény és 1 mikrosec pulzusok 1 Khz-es szinten), két nagy frekvenciás oszcillátor (17.6 Mhz és 15.8 Mhz). A magnetron- és a két nagy frekvenciás oszcillátor jeleit úgy keverte hogy azok a plazma 9.4 Ghz-es szintjét modulálták. Azt tapasztalta, hogy csíráztatott magok több mint kétszer olyan gyorsan nőttek a gerjesztett mágneses mezőben. Állatokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy immunersítő hatása volt, baktérium ölő, sőt rákos patkányok daganatait is képes volt kigyógyítani, mellékhatás nélkül, tartósan. Arra lett figyelmes, hogy rák ellen azért lehetett eredményes, mert a gép "kissé lilásba hajló őszibarack virág színű" kisugárzás frekvenciája gyógyította a rákot. (Ezt Royal Rife is tapasztalta, kérem olvassa el azt a cikkemet is.) A gépet a francia hatóságok szétszerelték valamikor a nyolcvanas években, kevéssel Priore halála után.
Késõbb két tudós (Biraben és Delmon) próbálkozott 4500 gauss mágneses teres daganat kezeléssel, de semmi rákgyógyító hatást nem tudtak elérni, azaz a siker titka mégiscsak a speciális frekvenciákban rejlhet, ami Rife-ot igazolja.
A barackvirág vagy lilás színű sugarak tumorölő hatását mellesleg az Indiában született dr. Dinshah P. Ghadiali is megerõsítette.
3.06 Dotto-gyűrű teória
Az olasz Gianni A. Dotto (gépész- és villamosmérnök, a nukleáris fizikai tudományok doktora és biofizikus) egy sajátos elmélettel állt elõ, amit 1972-ben írásban is rögzített. E forrásmunka szerint a nagy hõmérsékleti különbségek okozta Thomson, Peltier és Seebeck hatásokat kihasználva egy vaskos rézgyűrűben 25 - 45 mV-os köráram keletkezik, ami 120 gauss mágneses teret hoz létre a kerülete mentén, és 10 gausst a közepében. Úgy tűnik, hogy egy ilyen gyűrűt lassan mozgatva, annak elektromágneses tere a gyűrű belsejében az élő szervezetekre jótékony hatású, a DNS molekulák H-kötését erősíti. A beteg sejtek (pl. ráksejtek) gyengébb energiaszintjét indukciós hatással azonosra emeli az egészséges sejtek szintjére, és a beteg, torzult DNS rosszul kapcsolódó elemeit az eredeti mágneses orientáció homogenitásának visszaállításával kikorrigálja. Dotto szerint ez a gyűrű rákmegelőzésre, illetve annak kezdeti fázisában sikerrel alkalmazható (feltéve ha a testet nem érte káros sugár- vagy kemoterápiás kezelés), valamint az öregedés folyamatát lassítja.
Az elmélete szerint az életünk során a DNS dupla spiráljában levõ fordulatonkénti bázispárok száma és a H-kötések elektronjainak mozgási energiája is fokozatosan csökken, ugyanígy az idegrendszerben haladó töltésrészecskék energia és frekvencia szintje is. Dotto szerint ez utóbbi a helyes táplálkozással és rendszeres testmozgással növekszik, de az előbbi két faktor legeredményesebben az ő általa kifejlesztett Dotto-gyűrűvel javítható.
1969-1972 között sikeres tesztkísérleteket végeztek. Gerald L. Willis biológia professzor és dr. Robert E. Zipp bevonásával egérkísérletek során a rák (C-37, Krib-típusú és leukémia) a legtöbb állatban teljesen eltűnt káros mellékhatás nélkül. Késõbb Sloan-Kettering kutató központ finanszírozásával a Dotto által készített berendezéseket embereken is sikeresen kipróbálták. Jerry Decker, a Keelynet szerkesztője szerint, aki honlapján ingyenesen közli az eredeti Dotto írást, a túlságosan jó sikerek láttán Sloan-Kettering azonnal beszüntette a kísérleteket és a berendezéseket szétszerelték két ok miatt, egyrészt a használatuk során a készülékek súlya a gravitáció ellenében csökkent (ennek feltételezhető fizikai okairól már írtam a permanens mágnes cikkemben). Másrészt Decker szerint a Dotto-elmélet igazolása teljesen felrúgja a jelenlegi elfogadott fizikai és gyógyászati nézeteket és feleslegessé teszi, sőt igazolhatóan kerülendőnek nyilvánítja a hivatalos, nagy hasznot hozó rákellenes terápiákat. Dr. Dotto kiábrándultan visszaköltözött Olaszországba és a mai napig is visszahúzódva éli idõs napjait.
Megjegyzésként idekívánkozik, hogy olyan egérkísérleteket is végeztek, amikor meleg szobában tartott állatokat bizonyos időnként hirtelen 0 fokos hűtőbe helyeztek 20 percig, és a rákos daganatok visszahúzódtak. Arthur A. Coleman, aki a fenti elméletet korábban behatóan tanulmányozta, az állította, hogy egy meleg fürdőt követő rövid, hirtelen hideg zuhany is hatásos lehet, ha mást nem is, annak vérserkentő hatását az orvostudomány is ismeri.
3.07 Homeopátia
Ez a módszer "a hasonlóak törvénye" elméletét klinikailag használja fel, orvostudományilag aktív közegeket szinte végtelenségig hígítva és sohasem teljes erejükben használja fel. Amikor a test egy homeopatikus ellenszert kap, az igazolhatóan akcióba léphet, de nem a fizikai vagy kémiai jelenléte miatt, hanem az aktív közeg energetikai hologramja által az oldat elemeinek rezgési frekvencia információit ("memóriáját") változtatva meg. Úgy tűnik, hogy az ilyen oldat a végtelenségig hígítva is tartalmazza ezt a rezgési frekvencia információt, amit a kísérleti eredmények képesek igazolni.
Ez az észrevétel viszont az ivóvízünk eredetének különös fontosságot szab meg, hiszen a kémiai szennyezések káros hatásai, mégha ki is lettek szürve folyók, tavak vizeibõl, azok rezgési frekvenciás információként jelen lehetnek. Az ásványvizek, friss forrásvizek energetikailag (is) összehasonlíthatatlanul jobb minõségűek egy bármennyire is kezelt csapvíznél.
3.08 Homotoxikológia (homotoxicology)
A homotoxikológia a betegségek, kórtünetek megjelenését a szervezet egy olyan kinyilvánulásaként tekinti, amiben igyekszik megszabadulni a káros toxinoktól, és a test ezen fáradozását segíti. Ezt a módszert a múlt század elsõ felében a német dr. Hans Henrich Reckeweg fejlesztette ki homeopátiából azzal, hogy nagyobb hangsúlyt helyezett a fizikai kórtünetekre a szellemi, érzelmi szimptómák rovására, valamint több komplex homeopatikus szert is használt egyszerre. Míg a homeopátia megalapítója, Dr. Samuel Hahnemann szerint egyidőben csak egyetlen egy szer javasolt, addig dr. Reckeweg azt állította, hogy ha tíz ilyen szer is hatásos ugyanarra a betegségre, akkor azokat együtt, komplex szerként használva, maga a szervezet döntse el, melyikkel kívánja a detoxikáló/gyógyító hatást elérni.
Dr. Reckeweg szerint egy általános gyógyszeres kezelés (pl. antibiotikum, szteroid, legtöbb orvosság) csak elnyomja a homotoxinok keltette tüneteket, de nem szabadít meg tőlük, és ezzel azok mélyebben behatolnak a szövetekbe, és egy bizonyos idő múltán még súlyosabb fokú betegséget idéznek elő. Számos homopatikus gyógykészítményt állított elõ, amit jelenleg a német baden-badeni székhelyû Heel GmbH (Heel Inc.) forgalmaz.
3.09 Ivóvíz-terápiák
Az amerikai dr. Henri Coanda a hosszú élet titkát kutatva a pakisztáni Karakoram hegyvonulat egy bizonyos helyén élő hosszúéletű Hunzák vizét vizsgálta. Azt vette észre, hogy a gleccserbõl származó vízben nincsenek ásványi sók, mint a forrásvizekben, hanem az ásványi anyagok szubmikronos kolloid formában vannak jelen, jellegzetesen elszínezve ezt a vízet, és amik sohasem ülepednek le. Továbbá ez a víz olyan további tulajdonsággal rendelkezik, ami elősegíti az enzimreakciókat és az élő sejtek anyagcseréjét. Ezt ő a víz zeta potenciáljának nevezte. (Vajon ez lenne az életenergia, vagy 'orgon energia', a kínai 'csí', az indiai 'prána'?) A hunza víz messze nagyobb mennyiségû zeta potenciállal bírt, mint bármilyen más általa vizsgált víz. Azt is észrevette, hogy ez a víz nagy mennyiségû negatívan ionizált hidrogén atomot is tartalmazott. Számos elektromosan ionizáló készüléket gyártanak elsõsorban Japánban, de az alább említett E. Sopcak szerint mindennemű elektromos beavatkozás csak egy durva imitálása a természet igen finom rezgéseinek. Szerintem az ásványi közegeken átvezetett víz (pl. pí-víz), bár jobb mint a csapvíz, de az is távol áll az eredeti hunza gleccservíztõl.
Az osztrák Johann Grander az ugyancsak osztrák Viktor Schauberger víz-implózió elméletét felhasználva azt állítja, hogy a természetben a víz örvénylő mozgása telíti fel energiával azt és az általunk használt, vízvezetéken érkezõ víz tulajdonképpen halott, csak tűzoltásra jó. Számos Grander-termék van a piacon, amik a készítőik szerint Kirlián fényképekkel kimutathatóan megnövelik a víz energiaszintjét. Ilyenek például a Grander Water Technologies P/L, vagy az ausztrál Neilos P/L termékei.
Az angol Keith Foster feltaláló által forgalmazott Neverill-Potentate is ide kívánkozik, ami nem más mint egy Pathcurve Vortex generátor által mágneskezelt víz és úgy tűnik, hogy minden élőlény számára jótékony hatású.
Schauberger szerint a tiszta vízek közül a legegészségesebb a forrásvíz, a legegészségtelenebb pedig a desztillált víz (ivóvízként).
3.10 CanCell/Quantrol
Az amerikai Jim Sheridan egykori Entelev nevû, kb. 38%-os sikerrel rákot gyógyító szerét Ed Sopcak fejlesztette tovább. Ez így kapott CanCell (késõbbi neve Quantrol) tulajdonképpen a homeopátia, vízterápia, Rife frekvenciák modern összehangolása.
Einstein kései írásaiban azt állította, hogy a tömeg mint olyan nem létezik, hanem minden elektrorezgéses mágneses energia, a testek egyszerűen rezgési srűségek. Sopcak állítása szerint CanCell egy speciális frekvenciákkal programozott desztillált víz, ami egy rezgési katalizátorként csupán a beteg testrész közelébe helyezve kiküszöböli a betegségek által keltett rezgési rendellenességeket. Sokak számára még ennél is meglepőbb az, hogy a CanCell ténylegesen, klinikailag igazolhatóan gyógyít. Egy nagyon magas frekvenciatartományról 12 óra alatt lecsökken egy alacsonyabb rezgési szintre, és ezalatt valamikor eléri a betegséget okozó mikróbák halálos rezonáns frekvenciáját és elpusztítja azokat. AIDS-et 98%-os hatásfokkal képes gyógyítani 21 napos terápiával, bármiféle fertző betegséget, pl. 'vírusus meningitis'-t 4 nap alatt is, rákot csak akkor tudja végérvényesen, ha a beteg meg tud szabadulni a stressztõl. Mivel a vízen kívül semmiféle kimutatható adalékanyagot nem tartalmaz, ezért nem szabadalmaztatható és használata az USA-ban tiltott, annak ellenére hogy az FDA nem tudta megcáfolni a sikerét és annak ellenére is, hogy még hozzá sem kell érinteni a testhez. Sopcak szerint "ez a döntés felér a népírtás fogalmával". "Nincs többé gyógyíthatatlan betegség"- mondta. Amerikai betiltása előtt Sopcak vagy 30'000 kezelésre alkalmas mennyiséget osztott szét térítésmentesen, egy centet sem kérve, kb. 10'000 hálálkodó levelet kapott vissza.
Korábban a Vibrational Research Fundation szolgáltatott ingyenes információt a CanCellről.
Az eredeti Entelev újabban 'Protocel' néven kapható az USA-ban (Bob Esh, tel.: 866-9628880).
3.11 Immunoaugmentatív terápia
1977-ben az amerikai Lawrence Burton egérkísérleteinél figyelt fel egy általa az elõzõ 3 évben kifejlesztett szérum immunerősítő és rákellenes hatására. Röviddel késõbb 150 "reménytelennek" tartott rákos beteget kezelt, akik közül 90-et sikerült életben tartania éveken át. Az FDA, míg korábban engedte a kezdeti kísérleteket, irányt váltott és megvonta Burton további engedélyét. Erre dr. Burton a Bahamákba vándorolt ki, ahol tovább folytathatta tevékenységét. Százakra tehető azoknak az amerikai állampolgároknak a száma, akik odautazva kezelést kaptak, kisebb-nagyobb sikerekkel.
3.12 Izopátia (isopathy)
Gaston Naessens és Royal Rife egymástól függetlenül azt figyelték meg, hogy a testben állandóan jelenlevő mikróbák a testkörnyezet megváltozásával káros formává fejlõdhetnek. Tehát nem a mikróbák okozzák közvetlenül a legtöbb betegséget, hanem a legyengült test traumája, a legkülönfélébb okok miatt, például stressz, sugárzás, kémiai szennyezés stb. miatt. Ezek a káros mikróbák visszaalakíthatóak eredeti alakjukba. A helyes étkezés visszaállítja a vér pH egyensúlyát, ami ilyen hatású. Súlyosabb eseteknél gyorsabb változást biológiailag az izopátia hivatott elérni. A német Enderlein professzor egy már megjelent és betegséget terjesztő patogén mikróbát próbált keresztezni egy korábbi fázisban levõ ugyanolyan mikróbával, hogy az kevésbé legyen aktív.
3.13 A napfény és a teljes fényspektromos lámpa
Dr. John Ott könyveiben arra hívja fel a figyelmet, hogy a napfény teljes fényspektruma, beleértve bizonyos kis mennyiségû ultraibolya (UV) sugárzást is, szükséges és nélkülözhetetlen egy egészséges szervezet számára. A napfény a bőrön és a szemen keresztül tud bejutni a szervezetbe. Szerinte ajánlatos a szemüveget levenni a szabadban kora reggel vagy késő délután, mert az üveg kiszűri a magas frekvenciákat. Állatkísérleteket végezve arra a megállapításra jutott, hogy a napfény vagy a teljes spektrum hiánya agressziót és bizonyos betegségeket kelthet. Azt tartja, hogy a kora reggeli napfény a szemen keresztül bejutva, melatonin termelődését váltja ki, ami pusztítja a hidroxil rákkeltőket és lassítja az öregedést. Bizonyos vírusok kimutathatóan roncsolódnak napfény hatására, a nyílt sebekre is jó hatással van. Azt tapasztalta hogy az ízületi gyulladást is enyhíti a napfény. Mások kimutatták, hogy a szem retina sejtjei nem osztódnak és nem regenerálódnak bizonyos kis mennyiségû UV fény nélkül. A bőrrák gyanús embereknek is szükségük van valamennyi napfényre, amit pótolhat teljes spektrumos lámpa is (a legrosszabb viszont a hagyományos neon). A Cancer Research és a Preventive Medicine magazinokban cikkek jelentek meg arra figyelmeztetve, hogy a benttartózkodás más, nem bőr eredetû rák megjelenéséhez is vezethet.
Az amerikai dr. Reuven Sandyk azt állítja, hogy a napfény hiánya (vagy akárcsak a cink hiánya is) növeli a fejfájás, multiple sclerosis, a Parkinson-kór, Alzheimer betegség esélyét azáltal, hogy kevesebb melatonin hormon termelõdik. (Dr. Sandyk a melatonin-termelés mesterséges serkentésére egy redkívül gyenge áramos, 2-7 Hz-es frekvenciás áramkezelést alkalmaz 1-2 percig, ami számottevő eredményt mutat fel ilyen betegeknél.)
Az angliai dr. David Grimes megjegyzi, hogy a szívpanaszok valamilyenképpen összefüggésbe hozhatók a napfény hiányával is, a D vitamin valamint a B6 vitamin hiányával.
Az amerikai dr. Esther John azt állítja, hogy a napfény csökkenti a mellrák megjelenési esélyét.
(Megjegyzésként ideírom, hogy a napkrémek többsége rákkeltő hatású is lehet. A legjavasoltabb, nem rákkeltő a titánium-dioxid, vagy kókuszolaj alapú napkrém.)
3.14 Fényterápia, színterápia
A németek vezetnek ebben a kutatásban. Fritz-Albert Popp biokémikus 1975-ben kimutatta hogy a sejtek képesek kommunikálni egymással biofoton kisugárzással egy átlátszó üveggel elválasztva is, de sötét üvegen keresztül már nem.
Roland Schulze azt írta a "Grundlagen der bioenergetischen Blutdiagnose" munkájában, hogy különböző betegségi szinten levõ páciensek vér mintáinak Kirlián fényképei erősen eltérő szintű biofoton kisugárzást mutattak a betegség fokától függõen. A sejtek és szövetek biofoton kisugárzási szintje az immunrendszer erősségének egy jó mércéje. A napfény és a teljes spektrumos színterápia, ami a bőrön és a szemen keresztül jut be a szervezetbe, kedvező hatással bír a sejtekre, mert a fotonok gerjesztõleg hatnak a bennünk levő elektronokra. Az oxigén is jelentős hatással van a foton kisugárzásra, annak teljes hiánya ugyanis a sejtek kisugárzását meggátolja. A fényterápiás iskola azt vallja hogy amikor az emberi sejtek vagy fizikai részecskék koherensen kommunikálnak egymással, akkor azok harmonikusan rezonálnak a környezetünkkel és azon keresztül a világmindenséggel. Szerintük a fény valójában kapcsolat az elme és a tárgyi világ között. Ezért a kiegészítő terápiák mint az Ayurveda, kínai hagyományos orvostudományok, homeopátia, radionika mind a test rezonáns mezejének ugyanazon finom energia szintjeire hatnak, a test önharmóniájának visszaállítására. A biofoton gyógyítás hívei azt vallják, hogy az immunrendszert nem mint egy háborúban álló rendszernek kell tekinteni, hanem inkább egy olyan modellként, amiben a rendszer részei koherensen összekapcsolódnak, kommunikálnak és érzékeny kooperációban állnak egymással.
3.15 Fotodinamikus Terápia vagy Cytoluminescent Therapy (CLT)
E terápiák során a betegnek beadnak egy fényre érzékeny, többnyire porfimer alapú gyógykészítményt, amit az egészséges sejtek gyorsan kiürítenek, de a ráksejtekben felhalmozódnak. 48 óra múlva egy hőmentes üvegszál-optikás vörös lézert vetítenek a beteg testrészre, ami a beadott szerbõl egyedülálló oxigénatomokat szabadít fel, ami szétroncsolja a beteg sejteket. Mellékhatások alig vannak, de felléphet ödéma, láz és UV-érzékenység. Egy hónapig napozni is tilos. A terápiák csak a felhasznált fényérzékeny szerben különböznek, ezek lehetnek spirulina-kivonat (Írország), Foscan (Scotia Pharmaceuticals Ltd), Photofrin (QLT PhotoTherapeutics / Sanofi Pharmaceuticals), Temoporfin, Amino levulovic-sav vagy porphyrin-ek. Egyelõre csak a következő országokban alkalmazzák: Írország, Kanada, Hollandia, Nagy-Britannia, Japán és nagyon drága.
3.16 Hőterápia
Rákos betegeknél használt még a hőterápia. A daganatos sejtek pusztulhatnak, vagy gyengülhetnek 42-43 Celsius fok fölötti hőmérsékleten, amit az egészséges sejtek még kibírnak. Minél kívülebb van a daganat, annál könnyebben kezelhető így, akár lokalizáltan is. Belső szervi daganatoknál lassan, hetek vagy hónapok alatt fokozatosan lehet csak a fürdő hőmérsékletét 47 fokig felmelegíteni, és mindennapos használat kell. Csakis orvosi felügyelet mellett lehet ezt a terápiát alkalmazni! Továbbá számos óvintézkedésre is szükség van. Ilyen például a vércukor szint mesterségesen alacsonyan tartása, különben a daganat növekedhet is, ha a fürdő hõmérséklete nem kellően magas. Az így hőkezelt és legyengített daganat más módszerekre is sokkal fogékonyabb. Mellékhatása hogy fáradtságkeltő, fejfájás, hányinger léphet fel.
3.17 Tronado-gép
Ez a módszer a gyógyászatilag elterjedt, hagyományos radio-terápia továbbfejlesztése, egy német találmány. Míg a hagyományos frekvencia terápia nemcsak a rákos, de a környező sejteket is pusztítja, addig a Tronado-módszer igen magas rádió-frekvenciás sugárzása kimutathatóan csak a rákos sejteket pusztítja, felhevítve azokat.
Az ausztrál dr. John Holt-nak köszönhetõen Perth-be is eljutott ez a terápia, ahol azóta több mint 7000 beteget kezeltek vele. Egy ottani klinikai vizsgálat eredménye szerint míg a hagyományos frekvencia terápia kezdeti kimutatható pozitív hatása 34%-os, addig a Tronado módszeré 92%-os és hosszú időtartartamra is eredményesebb volt a kiválasztott fej- és nyakrákos betegeknél, 3 év múltán is 68%-os maradt a kimutatható jó hatása.
3.18 Bioelektromágneses mezõ ('aura')
Itt van két mozgókép (3-3 db fotó két képben)
1. egy egészséges ujjhegy-aura (normál, kis és középerős színszűrős Kirlián kép), 55kB
2. az ujjhegy aura-változásai (erõs színszűrős Kirlián felvételek), 28kB
Az orosz Szemjon Kirlian által kifejlesztett fényképezési technikával ez megörökíthető. Ez a fényképezési eljárás 14 szabadalomra épül, nagyfrekvenciás mezők generálásával tesla-tekercses berendezésekkel. Az így készített felvételek állítólag minden élő vagy élettelen anyag bioelektromágneses vagy éter energia mezejét mutatják, ami belül és kívül körülveszi a vizsgált testet. A német Wilhelm Reich ezt az energiát "orgon energiának" nevezte és tapasztalatai szerint az általa létrehozott orgon-akkumulátor ezt fel tudja erősíteni. Ez az akkumulátor több réteges, fém- és organikus szigetelőrétegek egymásra helyezésével készíthető (pl. vas vagy rézfólia és papír), belül mindig fém van, kívül mindig szigetelővel végződik. Az ebbe helyezett víz állítólag a Föld elektromágneses terében telítődik és egészségesebbé, antibakteriális tulajdonságúvá válik, kimutathatóan felgyorsítja a csírák fejlődését és az élõ szervezetek enzim aktivitását. Bill Schul és Ed Pettit azt tapasztalta, hogy ez a hatás erősebbé válik, ha az akkumulátor csúcsban végzõdik, vagy piramis alakú.
Budapesten Csapó György feltaláló nevéhez fűződik az Energiaspirál, ami szintén immunerősítő a tapasztalatok szerint. Én magam is megrendeltem mind a négy lehetséges fajtát, (bár csak kettõt árul a honlapján) és saját tapasztalataim is alátámasztják ezt. Az Egyenlítőtől délre élek, ahol a Coriolis-hatás miatt a balra forduló és befelé növekvő spirálpiramis volt a leghatásosabb. Az Északi féltekén viszont az ottani tapasztalatok szerint a jobbra forduló és befelé növekvő volt a legeredményesebb a Coriolis-hatás okozta különbségek miatt.
Ide kívánkozik, hogy 1994. febr. 5.-én a Sydney Világ Kereskedelmi Kiállításon a helyi Taubert Technologies mutatta be a saját készítésű Dielektromos Diagnosztikai Analizáló (DDA) készülékét, amit dr. Sergei Barsamian biofizikus fejlesztett ki. E készülék a diagnosztika új korszakát nyithatja meg, vele ugyanis a betegségeket még azelött ki lehet mutatni, mielõtt fizikai elváltozásokat idézne elõ. Érzékeny komputerizált technikát alkalmazva az élõ sejt citoplazma elektromágneses (EM) elváltozásait mutatja ki. A sejtek ugyanis dielektromos tulajdonságúak, nem áramvezetõk, de az EM mezõk erősen szabályozzák azokat. Azt fedezték fel, hogy a bio-EM mezõk valójában információ hordozók és közvetlenül szabályozzák és vezérlik minden molekuláris vagy kémiai aktivitást egy biofizikai rendszerben, és ez a készülék képes kimutatni a kezdeti elváltozásokat, még mielőtt a betegség klinikai vagy fizikai megjelenést mutatna.
A magyar Egely György is kifejlesztett és forgalmaz vitalitásmérő szerkezetet, Egely Wheel néven, ami nemzetközi elismerésnek örvend. Ez a szervezetben képződő mágnesáram intenzitását méri, és ezzel jó jellemzője a szervezet vitalitásának, immunrendszerbeli erejének is.
3.19 ADAM Technológia ("Aphysical Dimensional Access Manager")
Joe Champion (PhD) kutató fejlesztette ki ezt, ami elsősorban agyi eredetű betegségek ellen sikeres: szédülés, depresszió, krónikus fejfájás, autizmus, autoimmun betegségek, magas vérnyomás, fibromyalgia, stb, kismértékben immunerősítő hatású is. A betegek vagy az interneten, vagy telefonon keresztül képzett technikusoktól kapnak pozitív információkat érzelmi, sejti, energikus és bio-energikus jelek, hangok, vagy az internetes kapcsolatnál képek segítségével is. Minden páciens egyedi, saját maga számára szóló segélyt fog kapni az ADAM-gép (egy folyékony plazmás frekvencia-készülék) és a beépített software által komplex algoritmusok segítségével, ami az egyén tudatalatti énjébõl kap gyógyító visszacsatolást az agy neuropeptidjeinek kedvező elektromágneses rezonanciás stimulálásával. Ez segíti visszaállítani az egészséget, megnövelni a betegségek szembeni ellenállást. Az agy aktívabbá válik, endorfin termelődik és segít visszaállítani a sérült neuronkapcsolatokat. 2003 közepéig 1300 ember 18200 kezelést kapott, 90%-uk jelentős javulást észlelt.
3.20 BioRezonáns Terápia (BRT) és MORA Terápia
A néhai, német származású dr. Franz Morell 1977-ben a következõ koncepcióval állt elő:
a test betegségkeltő és jótékony oszcillálásait egy leleményes készülékkel (BICOM) különválasztotta egy szűrő segítségével. A káros osszcillációkat elektronikusan tükörfordítva visszavezette egy biovisszacsatolásos áramkörbe azzal a céllal, hogy azok tükörképeivel találkozva semlegesítsék, vagy legalábbis erősen legyengítsék egymást. Elvileg nincs olyan betegség, amire valamilyen jótékony hatást ne produkálna. Gyakorlatilag a legjobb eredményt allergiák, ekcéma, méregtelenítés (pl higany), emésztési zavarok, krónikus izom-, vagy csontfájdalmak ellen produkálja káros mellékhatás nélkül, az immunrendszert is erősítve.
3.21 Klasszikus zene (különösen a barokk)
Az úgynevezett "Sonic Bloom" az USA-ban terjedt el, onnan került Ausztráliába, Új-Zélandra, majd Németországba. Ez egy növénytermesztő technika klasszikus zenét sugározva és leveles tápszert felhasználva, de tápszer nélkül is használható (innen ered a neve). A klasszikus zene, de különösen a barokk-zene (pl. J. S. Bach, Vivaldi, Pachelbel) hatására a növények hatalmas minőségi és mennyiségi termésnövekedést mutatnak, betegségekkel szemben sokkal ellenállóbbakká válnak és sokszor a permetezés sem szükséges. Száraz éghajlaton is nagy terméseredményeket produkálnak vele. Én személy szerint is láttam kb. 3-szor több és jelentősen nagyobb méretű, zamataiban messze jobb minőségű terméseket. A rock-zene viszont elsorvasztotta a növényeket. Állat- és emberkísérletek is megerősítik a klasszikus zene nyugtató és elmeserkentő hatását. Valószínûleg az immunrendszerre is kedvezőleg hat.
3.22 Hangterápiák
A hangterápiák közül talán figyelemre méltandó még a BioAcoustics és a Tomatis módszer. Bár ezek különböző módszerek, de mindkettő kiértékeli a testet stressz-frekvenciák után kutatva és személyre szabott hang formulás kezelést nyújtva.
3.23 Bioelektromágneses és génkommunikációs berendezés
A kínai származású, de az oroszországi Kabarovszkban élő és a hetvenes évektől kutató dr. Csiang Kanzsen (angolban: Dr. Chiang Kanzhen-ként ismert) meglepő ötlettel állt elő: mi lenne ha a genetikai információt át lehetne vetíteni egy élő donorból. Megalkotott egy nagyfrekvenciás bioelektromágneses kisugárzó és szabályozó gépet, amit laboratóriumi körülmények között teszteltek le éveken keresztül. Eleinte növények transzgenetikus kísérleteit végezték, majd később állatkísérleteket is, megdöbbentő eredményekkel. A készülék képes volt egy élő bio-donor genetikai információját átvetítéssel ráhelyezni a befogadó növény, állat genetikai információjába. A növények, állatok jelentõs hányada egycsapásra átváltozott, a két (donor-befogadó) génállomány egymásba olvadt, természetesen az erősebb genetikai információs közeg volt a dominánsabb. Bár én, személy szerint nem vagyok híve az ilyen nyílt genetikai beavatkozásnak, mégis ez a módszer említésre méltandó. Dr. Kanzsen 1991-ben szabadalmi jogot kapott az erre alapuló "Egy Immun-válasz Szabályozási Módszer"-ére ("A Method of Regulating the Immune Response"), amivel immunológiai, rákgyógyító és megfiatalító genetikai változásokat lehet előídézni. Ezt dr. Kanzsen korábban édesapján, mint önkéntes jelentkezőn igazolta. "A 80 éves ember 20-30 éven át tartó betegségei eltüntek, többek között viszketés, fülcsengés, valamint egy kezdeti daganat. Hat hónappal később haj jelent meg addig kopasz helyeken, az ősz haj pedig feketébe fordult vissza és egy új foga is kinőtt egy 20 éve kiesett fog helyén." Később az orosz Egészségügyi Minisztérium felügyelete mellett 14 önkéntes betegen is hasonló eredményeket értek el.
3.24 Zapper
1990 végefelé az amerikai dr. William Lyman és dr. Steven Kaali azt fedezték fel közösen, hogy ha egy 50 - 100 mikroamperes egyenáramot vezettek be platina elektródákkal egy HIV-1 vírussal fertőzött vérmintát tartalmazó üvegcsőbe, akkor ez a rendkívül gyenge áram a vírusok ellen hatott, míg az egészséges sejtek egyáltalán nem károsodtak. A HIV vírusok "fehérje bevonata" módosult és többé nem volt képes létrehozni egy olyan enzimet (reverse transcriptase), ami szükséges ahhoz hogy a vírus be tudjon hatolni az emberi T-sejtekbe (CEM-SS). Ennek hiányában a vírus nem tudja megtámadni a hordozó sejtet és sebezhetővé válik, az immunrendszer eltávolítja azt. Lyman és Kaali sikereiket egy AIDS-konferencián (First International Symposium on Combination Therapies, Washington DC) tárták nyivánosság elé 1991 március 14.-én. Errõl cikket közölt a Science News 1991 március 30.-án, majd a Longevity magazin is 1992. decemberében.
2002 nyarán 77 évesen elhunyt Dr. Robert C. ("Bob") Beck az élő testbeni egyszerű alkalmazást tette lehetővé az általa kifejlesztett "zapper" nevű készülékével, aminek a kapcsolási rajzát közkinccsé tette, hogy bárki számára elérhetővé válhasson. ( itt találja meg
->Dr. Robert Beck, ->Complete Paper, ->Page 5.-7.) Számos ennél "jobb tervezésű" készüléket is árulnak a világhálón. Mivel az egyenáram az emberi testben elektrolízist produkálna, ezért ő egy rendkívül kis frekvenciás váltóáramot használt. Azt tapasztalta, hogy a legsikeresebb hatású a 3.92 Hz-es, két-fázisos (pozitív és negatív) négyszögletes hullám volt. Mivel nem szinuszos, hanem négyszögletes hullámot használt, azt figyelte meg, hogy azok nagy mennyiségű egészszámú frekvencia-többszörös felharmónikust is keltettek egészen a rádió-frekvenciás sávig is, emiatt hatásos. Az AIDS és a legtöbb vírusos fertőzés ellen volt a leghatásosabb, de rák ellen is javasolta. Beck szerint egy ilyen kezelés alatt tilos gyógyszereket, gyógynövényeket, bizonyos vitaminokat szedni, dohányozni, alkoholt fogyasztani, mert a sejt membránok a kémiai anyagok túlzott felvételére képesek a kezelés alatt. Beck ezenkívül a kolloid ezüst- és ózonosított víz rendszeres fogyasztását is javasolta. Rendkívül fontos hogy dr. Beck több oldalas ismertetőjét ("Beck protocol") figyelmesen el kell olvasni e terápia használata előtt. (Az előbbi linkekkel letölthető.)
Dr. Hulda Regehr Clark egy ugyancsak négyszög hullámos "zapper"-t fejlesztett ki sikerrel a testben levő paraziták (férgek, vírusok, baktériumok, mikróbák) ellen. Info németül is.
3.25 Elektro-terápia (ECT azaz "electro cancer treatment")
A svéd Björn Nordenström professzor és az osztrák dr. Rudolf Pekar érdeme ez a terápia, amit a stockholmi Karolinska Institute-nál teszteltek kb 86%-os sikerrel elsősorban a könnyen hozzáférhető daganatok és a bőrrák ellen. Helyi érzéstelenítés után egy pozitív töltésű platina/irídium, arany vagy ezüst elektródát szúrnak közvetlenül a daganatba és egy negatív töltésűt pedig annak közelébe 6-15 V közötti feszültséggel. Így negatív töltésű elektronok jutnak a daganatba. A jobb hatás érdekében néha kis mennyiségû kémiai reagenseket is felvisznek a bőrre, amik az áram által kiváltott "iontophoresis" (egy izzadási hatás) miatt a rákos sejtekbe jutnak. Az elektro-terápia elsõdlegesen megváltoztatja a savas/lúgos pH kémhatást a daganatban és a saját szöveteinek elektrolízisét váltja ki, ugyanis a rákos szövetek sokkal érzékenyebbek az egyenáramra. A kémhatás változása de-polarizálja a rákos sejtmembránokat és ezzel a daganat lassan és enyhén roncsolódik. Másrészt úgy tűnik hogy sejt-specifikus immunitást kelt a természetes killer sejteket is aktivizálva azáltal hogy a rákos sejtek körül "hő-sokk fehérjék" termelődnek.
3.26 Egyedi
Egy egyedi immunterápiának tekinthető módszert kombinált vegetáriánus étrenddel az amerikai Virginia Livingston-Wheeler mikrobiológusnő. Az oltóanyagot a beteg saját testnedveiből állította elő.
Egy másfajta immunterápia a TVZ-7 lymphocyta-kezelés. Ez nem egy kémiai anyag, hanem "biológiai válasz módosító", immunrendszeri cytokina hormonkivonatok és kifejlett B lymphocyta (fehér sejtek, amik képesek megkülönböztetni idegen anyagokat a testben) aktivizáló kivonatai. Jelentős immunválasz-aktivizáló hatású főképpen hasnyálmirigyrák, májrák és agyrák esetén. Emellett fokozatosan csökkenti a fájdalmakat. Egy terápia 44-50 kezeléssel 2 hétig tart. Az amerikai Integrated Biologics Ltd. kutatja (130 Commerce Way, Woburn, MA 01801, Tel: 001 508 428 1717).
3.27 Többfajta egyedi terápia
Kevés olyan kortárs doktor van mint például Dr. Robert W. Bradford, akinek többféle egyedi terápiát lehet köszönni. Ő egy szuperérzékeny mikroszkóp feltalálója, tíz szabadalmi jog tulajdonosa, három tiszteletbeli doktorátusi címmel és akirõl már írtam 2.13 (Dioxychlor) és 3.4 (permanens mágnesek) gyógymódok alatt. Nevéhez számos más terápia is fűződik, amik közül említésre méltandó még az ún. ACN® (accelerated-charge normalization - felgyorsított töltéses normalizáció), ami egy bio-elektromos terápia. Ezt különbözõ gyulladások ellen, fájdalmak mérséklésére, de legfőképpen rák ellen használják. Megváltoztatják a szövetek sejtszintű elektromos potenciálját a rákos sejtek körül, ami immun-segítő hatást vált ki. Továbbá a genetikai terápia (ez is főleg rák ellen) - két alapvető célkitűzéssel, egyrészt szelektíven a rákos sejtek "programozott" kimúlását idézik elő (apotozis), egyedi metabolikus gyógynövény-génekkel, teljes testre irányuló sajátos hőkezelés ("Perfuson Hyperthermia") alkalmazásával és más antioxidáns, enzimdús kiegészítőszeres étrendmódosítással. Másrészt pedig megpróbálják a megmenthető rákos sejtek DNS molekuláit visszanormalizálni az eredeti sejt-funkciók ellátására, ezzel visszaállítani az eredeti állapotot, kiküszöbölvén a rendellenes sejtek eltávolításának igényét, ahol csak lehet.
Dr. Bradford számos végzetesnek hitt rákos beteget gyógyított meg, többek között saját feleségét is, további információ az orvos honlapján.
| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |
| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |