November

November 1.

Isten bor, ami mámorossá tesz. Az Úr Nevének nektára részegít meg benne. Ízleld meg, és feledj el minden mást, akkor átalakulsz. Az emberre azt mondják, hogy olyan majom, ami elveszítette a farkát. Nos, sokkal több majomtulajdonságot kell elveszítenie, mire embernek nevezheti magát. Gondolatait, szavait és cselekedeteit Istennek kell ajánlania, és teljesen alá kell vetnie magát Isten akaratának. Egyedül ekkor lesz érdemes rá az állat, hogy emberré váljon, Isten templomává.

November 2.

Az egész világ egyetlen fa. Az országok az ágak; az emberek a virágok. A Boldogság a gyümölcs, és az önmegvalósítás gyönyörűsége az édes lé a gyümölcsben.

November 3.

Az emberek megkérdik, miért van szükség a szellemi-lelki tanulmányokhoz kiegészítő tanulmányokra, kutatásra? Ha elolvassuk a szükséges szövegeket, elvégezzük a logikusan előírt gyakorlatokat, nem elegendő-e? Ez épp olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy elegendő-e mindenhova elvezetni a házban az elektromos vezetéket. Miért van szükségünk villanyégőre, kapcsolóra, ventillátorra? A szellemi-lelki önfegyelem az égő, a kapcsoló és a ventillátor. A kutatás az inzulin injekció a cukorbetegnek; az étkezési megszorítások pedig, a szellemi-lelki önfegyelem. A kutatás és a szellemi-lelki önfegyelem egyaránt szükséges, hogy felfedezzük és kinyilvánítsuk magunkban a rejtett Isteniséget.

November 4.

Állandó elmélkedés által kell megértened, hogy a világ Isten teste. Te a test egy sejtje vagy. A világ jóléte a te jóléted. Ezt érezd, cselekedj e szellemben, gondolkozz eszerint. Ez a valódi szellemi-lelkiség.

November 5.

Isten benn lakik mindenben, minden lényben. Megtalálhatod mindenben, amire ránézel, és mindenben, amit csinálsz. Ott van szíved arany kelyhében. Ő a Bölcsesség, ami betölti szíved. Behunyod a szemed, hogy ne lásd ezt a tényt, és kifelé nyújtogatod a kezed, hogy az Istenit megragadd.

November 6.

Lehet, hogy együttérző vagy, de ennek az érzésnek szabályozottnak és tisztának kell lennie. Használd az értelmedet, hogy megmondja, mit tegyél. Különben úgy jársz, mint az az ember, aki csupa együttérzésből hazavitte a halat, ami a folyóparton vergődött, aztán betakargatta, és forró kávét töltött a szájába. A szegény hal persze elpusztult, holott megmenthette volna, ha egyszerűen visszadobja a folyóba. Ilyen az elhibázott szánalom.

November 7.

Ha szenvedélyed rabja vagy, hogyan állhatnál szilárdan, és hogyan tarthatnál igényt tiszteletre? Csak a gyáva hódol be szenvedélyeinek, érzékeinek. A bátor szembeszáll velük és győzedelmeskedik. A hős uralkodik elméje, gondolatai felett, és megzabolázza ösztöneit; akit ezek legyőznek, az nulla. Állj szilárdan, mint a kőszikla, amit hullámok csapkodnak.

November 8.

Ne engedd, hogy hited elbizonytalanodjon, mikor kudarc és bukás kopogtat az ajtódon. Nézz velük szembe új kihívásként, és győzedelmeskedj fölöttük. Hited ne olyan legyen, mint a légvétel, ami bejön és kimegy. Legyen szilárd, ne váltogassa a ki és bejáratot. Ha a hit egyetlen folytonos folyam, Isten Kegye is folyamatosan árad.

November 9.

Mielőtt valaki elkezd autót vezetni, tudnia kell, hol a kuplung, fék, gáz, és hogyan kell ezeket helyesen használni. Testünk autó, az elme a kormány, a szem a fényszóró, a szív a motor, a gyomor az üzemanyag-tank, és az emberi élet négy célja (Igazságosság, a becsülettel szerzett vagyon, a vágy és a Szabadság) a négy kerék. A kerekek kívül vannak, de a belső kormány-kerék tartja őket vezérlés alatt. Hasonlóképpen, az elme a kormány, ami az emberi élet irányait ellenőrzi. Az embernek minden erőfeszítést meg kell tennie, hogy megértse az elme, a gondolkozás természetét.

November 10.

Az elme elhatározása olyan, mint a tóba dobott kő. Hullámokat kelt, ami az egész személyiségre hatással van, s ugyanakkor megzavarja egyensúlyát. A helyes elhatározás - helyes gondolatok sorozatát indítja el, melyek hozzájárulnak a megerősödés és megtisztulás folyamatához. A döntés tisztasága olyan, mint az illatos virág, amit a kezedben tartasz. Kellemes illata mindenütt érezhető körötted. A rossz gondolatok megszentségtelenítik a személyiséget, épp úgy, mint a közösséget. A tisztátalanság épp oly szennyező, mint amennyire a nyomorúság és a szenvedés fertőz.

November 11.

Minden embertől, aki óvja testét, meg kell kérdezni: Miért vigyázol rá? Mit remélsz elnyerni? A test a burok, a kard hüvelye; a Lélek, az Én benne. A Lélek célja a világegyetem egységének felfedezése. Mikor azt mondod: a prasanthinilayami auditórium - egyben látod az egészet, holott több dolog együttese: oszlopok, támasztékok, gipszdekorációk, tégla, habarcs, csavar és festék. Úgy érzed egység vagy, holott részeid - a tudás, kéz, láb, fej, izmok, idegek, szem, nyelv, fogak, stb. - összessége vagy. A világegyetem is egy egység, bár meg tudsz benne különböztetni csillagokat, bolygókat, sziklát, fát, madarakat, állatokat. Minden, ami van, Isten (Brahman). Az ember egyetlen célja ennek az Igazságnak a felismerése.

November 12.

A víz a magasabb szintről folyik alá az alacsonyabbra. Isten Kegye is hasonló. Ahhoz árad, aki alázattal meghajol. Add hát fel az önimádatot, a testtudatot, győzd le a féltékenységet, és gyakorold a szeretetet. Hogyan élhet az ember békében önmagával és másokkal, ha nem törekszik elnyerni Isten Kegyét.

November 13.

Az ember megláthatja saját tükörképét, ha belenéz a tükörbe, ami üveglapra felvitt ezüstvegyület. Vond hát be szíved a szeretet vegyületével, hogy meglásd Istent. Töltsd be szíved szeretettel, s akkor nem marad hely a rossz tulajdonságoknak, mint amilyen a féltékenység, harag, gyűlölet. Ahogy a viasz is megolvad, ha meleg közelébe kerül, szíved is megolvad, ha a szeretet sugarai érik.

November 14.

Az emberiség olyan, mint egy vonat, ami tele van utasokkal, akik egy irányba mennek. Páran kiszállnak rövid utazás után, mások a következő megállóban, és vannak, akik távolabbi állomásokon. De a fiatalok utaznak legtovább. Ezért komoly gondot kell fordítani képzésükre. Életüket boldogabbá, tevékenyebbé, elégedettebbé kell tenni, a közösség számára hasznosabbá. Ez csak akkor történhet meg, ha az Isteniség kivirágzik bennük.

November 15.

Az ifjúság szívébe kedves, gyümölcsöző eszméket kell plántálni. Az ifjúság kedves, illatos futórózsa; az igazság és erény illatát árasztja. A tanároknak, szülőknek és mindenkinek, aki szem előtt tartja a nemzet érdekeit, szeretettel és gondoskodással kell feléjük fordulni. Ez szent felelősség, amit nem szabad elhanyagolni, kikerülni.

November 16.

Az oktatást nem az üres zsák megtöltése-kiürítése folyamatának kell tekinteni. Ez történik, ha diák csak a vizsga előtt magolja be az anyagot, de miután leírta a papírra, üres fejjel tér haza.

Nem a fejet kell a tanulással megtölteni. A szívet kell megtisztítani, kiterjeszteni és bevilágítani. Az oktatás az életért van, nem a megélhetésért.

November 17.

A holdat csak fénye által látod. Istent csak szeretete által láthatod meg. Az egyetlen Szeretet lényege megnyilvánul a dolgokhoz ragaszkodásban, a rokonok iránti szeretetben, a tárgyak iránti vágyban, a párkapcsolatokban, a nagyság iránti tiszteletben, és az Isten iránti odaadásban. Gyakorold a Szeretetet, és minden oldala megelégül.

November 18.

Légy folyamatos kapcsolatban Istennel. A csap, ami te vagy, egy csővezeték segítségével legyen összeköttetésben a víztározóval, ami Isten Kegye. Akkor életedet zavartalan elégedettség tölti be.

November 19.

A legjobb módszer a szellemi-lelki tanulásra olyan, mint amit akkor teszel, ha egy csomag könyvet kapsz. Hogy hozzájuss a könyvekhez, kibontod a csomagot, és eldobod a csomagolópapírt. Most nézzük az Én Békét akarok (Naaku Shaanthi Kaavaali) imát. Vesd el az akarok és az én részét, és tartsd meg a Békét, a csomag lényegét. Ha az önimádat, és a vágyak teherként nehezednek rád, hogyan nyerhetnél Békét? Dobd el a csomagolást, és tartsd meg azt, amit a csomagolás óv.

November 20.

Egyszer a király szantálfa-ültetvényt ajándékozott egy favágónak, miután a favágó vendégül látta. A favágó ne ismerte a szantálfa értékét, és az illattal sem törődött, ami a fákból áradt. Mindet kivágta, és elégette faszénnek. A legtöbb ember elvesztegeti az életét. Felégetik a szantálfát, és örülnek az aprópénznek, amit a faszénért kapnak.

November 21.

Hosszabb-rövidebb ideig minden ember végez keményebb vagy egyszerűbb munkát, vezeklésként a bűnök és vétkek miatt, amit korábbi életeiben elkövetett. Minden bukás egy rovátkát vés; minden hibát ki kell javítani; minden bűntől meg kell tisztulni. Mindenki rab.

November 22.

Az elme megtanít magadhoz ragadni, megszerezni, birtokolni, pusztán a birtoklás öröméért, és azért az örömért, amit abból nyersz, hogy másokat megfosztasz értékeiktől. De az elme arra is használható, hogy megszabadítson az én és enyém béklyóitól. Engedd elméd Istenen rögzülni, akkor mindkettő eltűnik.

November 23.

Az Istenbe vetett hit a legkeményebb pajzs a végzet csapásai ellen.

November 24.

Mondd ki Isten Nevét. A Név olyan, mint a szikra, ami egész gyapothegyet képes hamuvá égetni. Minden rossz gondolat, gonosz terv, minden cselszövés eltűnik, mint a köd a nap elől, ha Isten Nevére őszinte szívből gondolunk.

November 25.

A kobra azért félelmetes, mert méregfogai vannak. Húzd ki a méregfogát, és úgy bánhatsz vele, ahogy akarsz. Az embernek is van két méregfoga, az én és az enyém. Ha ezeket kihúzza, többé se másra, se magára nem ártalmas.

November 26.

Annyira kell sóvárognod Istenre, ahogy a kő vágyik arra, hogy gyémánt legyen. Fognod kell Anyád kezét, hogy biztonságban mehess mellette. Erősen tartsd, ne engedd el. Légy olyan, mint az újszülött majom, aki anyjába csimpaszkodik, s így anyja ereje és bölcsessége védi és vezeti. Az Urat őszinte gyötrődéssel, állandó sóvárgással lehet elnyerni.

November 27.

Nem lehet zászló, rúd nélkül; sem edény nélkül a tartalma. A bánat az edény, de mit tartalmaz? Örömet. A mosoly a kibomló rózsa, ami a sóhaj tüskéi fölé nő.

November 28.

A gyémánt először csak fakó kődarab, kemény kristály. Csak ha hozzáértő mester metszi ügyesen, akkor válik briliánssá, tüzes lángot szórva. Engedd, hogy e kezelésben részesülj, és a fakóság megszűnik; olyan leszel, mint a ragyogó briliáns.

November 29.

Volt egyszer egy ember, akinek három barátja volt. Egyszer az udvar valamilyen bűnnel gyanúsította meg, és küldött neki egy végzést. Az ember elment a barátaihoz, és kérte őket, hogy tanúskodjanak ártatlanságáról az udvar előtt. Az első barátja azt mondta, hogy nem teszi ki a lábát a házból; csak ott segít. A második barát azt mondta, hogy elmegy az udvarba, de nem ül a tanuk padjára. A harmadik megígérte, hogy nem csak, hogy elkíséri, de szólni is fog az érdekében.

Az első barát a vagyon, a birtoklott javak, amik csak a házon belül tanúskodhatnak. A második a rokonság, a család, akik elkísérnek a temetőbe, de nem lesznek társaid, az ítélőszék előtt. A harmadik barát a jó hírnév, amit erényeiddel, szolgálataiddal nyertél, s ez kitart a halál és temetés után is. Tanúként marad fenn korszakokon keresztül, és személyiséged ártatlanságát, nagyságát hirdeti. Ez dönti el az újjászületést is.

November 30.

Ha az emberek azt mondják, hogy még föl kell nőnöd, hogy elolvashasd a Bhagavad Gítát, ez épp olyan, mint mikor egy nemzetnek azt mondják, hogy meg kell várnia hadserege felállításával, míg az ellenség megküldi a hadüzenetet. Hosszú évek előkészülete szükséges, hogy válaszolni tudj az előre nem látható eseményekre. Ne halogasd hát erős szellemi-lelki alap létrehozását magadban.

| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |

| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |