Május
Május 1.
Az eme az érzékek ura. Ha az úr a szolgáló szolgájává válik, elveszíti önbecsülését, ahogy mindenki másét is.
Május 2.
El lehet-e oszlatni a világ sötétségét a fény üzenetével? Meg lehet-e gyógyítani a betegséget a gyógyszer hatékonyságáról olvasva? Megszabadulhat-e a szegény ember a nyomortól, ha a gazdaság alapelveit megismeri? Jól lehet-e lakatni az éhezőt, finom étkek puszta felsorolásával? Nem. Boldogságot is csak akkor nyerhetsz, ha tudásodat átteszed a gyakorlatba.
Május 3.
Mikor vízért fúrnak a föld mélyébe, a csőnek menetesnek kell lennie a levegőtől, hogy a víz feltörjön. Ha levegő kerül a csőbe, a víz nem tud a felszínre jönni. Biztos lehetsz benne, hogy ha világi dolgokhoz ragaszkodsz, az tönkreteszi szellemi-lelki erőfeszítésedet. A Szeretet nem tör föl, ha érzéki élvezetek vagy gőg árasztja el az elmét.
Május 4.
Ha a vágynak csak egyetlen magja is megmarad szívben, rendkívül nehéz lesz eltávolítani. Már egy kis eső, a körülmények legcsekélyebb változása is, ami kedvez neki, lehetővé teszi, hogy kicsírázzon, és kiterjessze karjait. A vágyat csak az Istenhez és Szeretethez ragaszkodással lehet elnyomni, csak így lehet uralkodni rajta. Ha nem tartasz ki Isten és a Szeretet mellett, meglátod, hogy az erkölcsösségbe és igazságosságba vetett hitedet felborítja a vágy. Minden megtévesztő érvet felhoz, hogy legyőzze a lelkiismeret fájdalmát, hogy eszed és kötelességérzeted szolgájává tegyen.
Május 5.
A test Isten otthona, nemde? Nos, mit csinál a pap minden nap a templomban? Először megtisztítja az eszközöket és a szent edényeket a szentélyben, aztán felsöpri a szobát, és lemossa az oltárt. Isten imádatának eszközei az érzékek. Meg kell hát tisztítani őket, és mindig szennytől mentesen tartani. A belső tisztaság Isteni tulajdonság. Ez csak az érzékek és gondolatok, az elme ellenőrzés alatt tartásával lehetséges, vagy az ezzel felérő szellemi-lelki önfegyelemmel – Istennek ajánlva minden vágyat és tettet.
Május 6.
Ahol Szeretet van, nem talál helyet magának az igazságtalanság, erőszak és nyugtalanság. Az emberi szív egyszemélyes szék, nem kétüléses szófa, vagy székfoglaló játék. Töltsd hát be szíved Szeretettel. Akkor rossz érzések nem találnak benne maguknak teret.
Május 7.
Az önbizalom az alap, amire az elégedettség falai épülhetnek. Az önfeláldozás tetőzetét az elégedettség falaira lehet föltenni. Az önfeláldozás tetője alatt, az ember olyan életet vezethet, ami eljuttatja önmaga megértéséhez, az önmegvalósításhoz. Nem állíthatsz falat alapok nélkül, és tetőt sem építhetsz falak nélkül. Az önbizalom tehát nagyon fontos.
Május 8.
Isten az egyetlen Igazság. Minden más hamis. Minden igazzá válik Isten társaságában. A nulla, ha megelőzi az egyes, tízzé válik. Ha a nullák száma nő, az érték is növekszik, de ha az egyest letörlik, semmi se marad. A hős is nullává lesz, ha megfeledkezik Istenről.
Május 9.
A lencséből készült ételben elegendő sónak kell lennie, hogy ízletes legyen. De ne tedd tönkre az ételt azzal, hogy túl sok sót teszel bele. Az élet nehezen elviselhetővé válik, ha túl sok vágyat akarunk betölteni. Korlátozd vágyaidat képességeid szintjére, és csak azokat tartsd meg, amelyek tartós örömet adnak.
Május 10.
Önmagad mélységeiben keresd Istent, ne a tantaluszi kínokat okozó, kalidoszkópszerű természetben. E magasrendű célból adatott neked a test; amit manapság helytelenül használsz, mint az az ember, aki a családi örökségként kapott értékes aranyvázában főzi meg napi ebédjét.
Május 11.
A kozmosz hatalmas gépezetében te csak egy kis csavar vagy. Ha a csavar formája nem tökéletes, az egész gépezet elromlik. Ne csüggedj el, ne gyengülj meg; különben az egész világ jólétének kárára leszel.
Május 12.
Fejleszd ki magadban a lemondást szükségleteidről és vágyaidról. Vizsgálj meg mindent a feltétlen szükségesség próbakövén. Ha lakásodban felhalmozod a dolgokat, csak a port és sötétséget segíted elő. Elmédben se gyűjts össze és tárolj túl sok dolgot. Utazz könnyen. Csak annyid legyen, amivel fenntartod életed, és biztosítod egészségedet.
Május 13.
Ha az embernek száz rúpiája van, de csak paisákban, tízezer paisa nehéz terhe nyomja. Ha beváltja egy száz rúpiás bankjegyre, boldoggá, gondtalanná válik. Minden aggodalom oka a paisa. Add mind Istennek, és fogadd cserében száz rúpiás bankjegyét, Isteni Kegyét. Add át minden örömödet és bánatodat Neki. Ha cserébe a rengeteg bánatért és fájdalomért megkapod Kegyét, könnyűvé és szabaddá válsz.
Május 14.
Állj ellen szilárdan a kísértésnek. Tartózkodj jó társaságban. Ha a por a levegő társaságát keresi, feljut az égig; ha a víz társaságát kedveli, mély völgybe kerül. Ha a vas a tűzhöz társul, fényessé és tisztává válik, ha a földhöz húz, megrozsdásodik, és hamar porrá lesz. Ha a személyiség erős és bátor, a család boldogul. Ha a család jólétben él, a falu boldog. Ha a falusiak elégedettek, az ország biztonságban van és erős. Ha az ország erős és boldog, a világ előre halad, és öröm járja be.
Május 15.
A milliomosoknak, akik mindig autóval és repülővel utaznak, és azoknak, akik keveset mozognak, az orvos azt javasolja, hogy minden reggel tegyenek hosszú sétát. A sétát alapvetőnek tekintik, mert segít felépíteni a szervezetet. Hasonlóképpen, az elme betegségeit is - melyek abból támadtak, hogy túl sokat tűnődtél a világ ügyein - győzd le a Mestered (Guru) által ajánlott hosszú meditációval és énekléssel. Ne fuss együtt oly gyorsan a világgal – a rohanás következményeinek gyógyszere, ha csendben ülsz. Ne engedd, hogy elkapjon a világ lármás zűrzavara. A lárma és zűrzavar hatásaitól szenvedők segítsége a csönd és a meditáció.
Május 16.
Az orvosság neve Ram. A betegséget csöppet sem gyógyítja, ha csak mondogatod a gyógyszer nevét. Csak ha beveszed a szert, az ijeszti el a betegséget, hogy összecsomagoljon, és elmenjen. Isten Nevének ismétlése felhangolja az elmét, és a rossz vírusokat kiűzi belőle.
Május 17.
Senki se tehet téged szabaddá, mivel senki se kötözött meg. Te tartasz ki a világi élvezetek kötelékeiben, te sírsz fájdalomért. A sirályt csak addig üldözik, míg halat tart a csőrében. Mindenféle trükkel megpróbál kitérni a levegőben üldözői - a varjak - elől, de végül elfárad, és elejti a halat. Abban a pillanatban szabad. Békében megpihenhet egy ágon, tollászkodhat és örülhet a boldogságnak. Add hát fel ragaszkodásod az érzékekhez, akkor bánat és aggodalom nem zaklat tovább. Te is élvezheted a boldogságot, ha az élvezet halát nem tartod többé magadnál.
Május 18.
Az iránytű hegye mindig észak felé mutat, sosem tér el ettől az iránytól, bármennyire rázogatják, forgatják is. Mindig nyomban ide tér vissza, készségesen, boldogan. A hívőnek is mindig az Úrra kell tekintenie; és elégedettnek kell lennie, ha az Úr felé tart.
Május 19.
Míg a fiú kiskorú nem jogosult rá, hogy osztozzon szülei vagyonában. Ugyanígy van a lelkigyakorlatok (Sadhana) tekintetében is. Amíg kiskorúnak számítasz a lelkigyakorlatban, míg nem nőttél fel teljesen, míg nem vagy rá képes, hogy saját sorsodat a kezedbe vedd, szenvedned és küzdened kell. Ha mindig csak magadra gondolsz, mindig csak azt mondod – én, én, én - egyedül maradsz és elbuksz. Ha azt mondod - nem én, hanem Te - mindent megkapsz.
Május 20.
Ha azt gondolod, hogy Isten távol van, a templomban, vagy a szent helyeken, akkor a vallás teher, akadály számodra. Fogadd inkább szívedbe Istent, és érezd a könnyebbséget; érezd, hogy nincs rajtad teher, és érezd az erőt. Ez hasonlít az élelmiszeres-kosárhoz. Ha a válladon cipeled, nehéznek érzed; sőt még arra is gyengének érzed magad, hogy felemeld. De ha leülsz egy folyó partján, és megeszed a tartalmát, akkor bár az összsúly nem csökkent, könnyebbnek és erősebbnek érzed magad. Ez a következménye annak, ha elfogyasztod az ételt. Tégy így Isten eszméjével is. Ne a válladon cipeld, fogadd magadba.
Május 21.
Egyszer egy fakír ment Akbárhoz kihallgatásra, de az uralkodó épp imádkozott. Az előcsarnokba vezették, hogy ott várakozzon egy ideig. A fakír azonban nem várt egy percet sem, kijelentve: „Mit kaphat egyik koldus a másiktól?” Isten kapuja előtt mindenki koldus. Az a hős, aki nem koldul, nem hajlong, nem hízeleg. Tudja, hogy Isten mindent jobban tud. Ha akarata az, ruhát és élelmet ad; ha nem az, akkor is engedd, hogy akarata érvényesüljön.
Május 22.
Ha az ember közel megy a tűzhöz, a hideg megszűnik számára, és megtapasztalja a tűz melegét. Ha nem megy közel a tűzhöz, a hideg sem szűnik meg, és a meleget sem tapasztalja meg. Más szóval a hideg és meleg érzete a tűz közelségétől függ. Hasonlóképpen, az, hogy megtapasztalod-e vagy sem Isten Kegyét és kedvességét, attól függ, milyen közel vagy Hozzá. Ez nem Istentől függ.
Május 23.
A kapcsolat közted és Isten közt örök. A test változik az újjászületés következtében, de a gondolatok, az elme, a cselekedetek születésről-születésre változatlanok. Ahogy a könyvelő összegzi a napi elszámolást, és a mérleget átviszi a következő lapra, az elme, a gondolatok is átvivődnek a következő életre. A gondolatokat az érzelmek, érzékek ellenőrzés alatt tartásával kontrollálhatjuk. Válj eggyé az Igazsággal, és tapasztald meg az Egységet Istennel.
Május 24.
Azok számára, akik alkudoznak és nyereségre vágynak, a tisztelet azonos a haszonnal. Egyedül vágyaik kielégítésének hódolnak. Olyanok, mint a fizetett szolgák, akik állandóan fizetésemelést, külön juttatást, pótlékokat követelnek. Folyton azt latolgatják, mennyit tudnak kicsikarni a szolgálatért cserébe. Légy az Úr családjának a tagja, az Úr barátja, rokona. Érezd, hogy az Úré vagy. Akkor a munka nem fáraszt, jobban el is tudod végezni, és nagyobb elégedettséget is jelent számodra. Mi a helyzet a fizetséggel? A Mester tartós Boldogsággal ajándékoz meg. Mi lehet ennél több? A többit hagyd rá, mert jobban tudja. Az Úr a Minden. Ha bírhatod, épp elegendő jutalom. Ez az emberi boldogság titka.
Május 25.
A Természet Kertje több választásra ad lehetőséget. Szánalmas, hogy az ember nem a Kert legízletesebb, legtáplálóbb gyümölcsét eszi. Rossz fára mászik, és rossz gyümölcsöt szakít le. Étvágyát elrontja, ízlelése eltompul, eldurvul, egészsége megromlik. Az ember éhsége akkor elégül ki, ha Isten Dicsőségét ízleli, mivel az ember e Dicsőség része.
Május 26.
Minden öröm, amit keresel, benned van. De olyan emberre hasonlítasz, akinek bár hatalmas kincse van egy ládában, de elvesztette a kulcsot. Ezért szenvedsz. Örömet hajszolsz, de fájdalmat nyersz, élvezetre vadászol, de bánatot találsz. A testhez ragaszkodsz, ami elpusztul, és menni hagyod Istent, Aki örök. Mikor a meditáció csöndjébe merülsz, a helyes irányról - amit a szentírások mutatnak - lehet, hogy megleled a kulcsot. Nyisd ki a kincses-ládát, és légy örömben gazdag.
Május 27.
Természeted Isteni. Ami életed folyamán történik, káprázat, ami elhomályosítja valódi Természeted. Ha mocskos szennyesedet kimossák, nem varázsolják hófehérré. Eredetileg ruhád hófehér volt, de a kosz elfedte a fehérséget. Aki ruhádat kimossa, nem tesz mást, mint visszahozza a ruha tisztaságát. Ehhez két tisztítószerre van szükség: szappanra és vízre. Nem tudja elérni a célt, ha egyik is hiányzik. Ha az elme beszennyeződött, azt is két tisztítószer - az Alapelv szappana és a Gyakorlat vize - tudja megtisztítani.
Május 28.
Egyszer, mikor egy nagyapa négyéves unokájával játszott, az unoka megkérdezte hány éves. A nagyapa azt felelte, hogy hét. A fiú nem hitt neki. Hogy lehet egy négy éves gyereknek hét éves nagyapja? Az öreg elmagyarázta: „Nem számolom a 63 évet, amit sötétségben töltöttem. Még csak hét éve, hogy rátaláltam Mesteremre (Guru), aki felnyitotta a szemem, és a megértés útjára vezetett. Valójában csak hét éve élek, a többit - mint elvesztegetett időt -figyelmen kívül hagyom.”
Május 29.
Az élvezet, amit az ember az érzékek öröméből nyerhet, olyan, mint a viszkető ekcéma vakarásából nyert öröm – csak ront a betegségen. Nem gyógyíthatod meg az ekcémát a vakarás kísértésének engedve. Minél inkább vakarod, annál inkább kísértést érzel rá, hogy folytasd, míg ki nem serken a véred.
Május 30.
Még a csatorna szennyes, iszapos vizének is van rá esélye, hogy újra tiszta legyen. Mert mikor a nap süt, páraként felszáll a felhőkbe, és visszanyeri eredeti természetét. Az elme megtisztításához az ima a víz, és az ismétlés a szappan.
Május 31.
Gyökerénél vágd ki a tévedés fáját: hogy te a test vagy, e névvel és alakkal, eme érzékekkel, értelemmel és gondolatokkal, elmével. Ezek csak a csomagjaid, amiket magaddal viszel. Nem pont úgy mondod – az én gondolataim, az én elmém, az én orrom, az én eszem, mint ahogy azt mondod - az én könyvem, az én esernyőm? Ki az az én, aki ezeket a dolgokat a magáénak nevezi? Valójában ez vagy te. Ennek az énnek nem lehet ártani, nem sérül meg, nem változik, nem ismeri a születést és a halált. Ha megtanulod a tudományt - az önfegyelmet - ami ennek az Igazságnak a tudatára ébreszt, örökké szabad és bátor leszel.
| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |
| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |