Testsúlykontroll

A súlyfelesleg csökkentése mérsékelheti a rák kialakulásának kockázatát
A Rutgers Egyetem kutatói egerekkel folytatott kísérleteik eredményei alapján arra következtetnek, hogy a fogyás a különféle ráktípusok kialakulásának megelőzésében is segíthet.
Folytatás >>

Az emésztőszervrendszer felépítése és működése
A elfogyasztott ételeket, italokat az emésztőszervrendszerünk dolgozza fel. Az emésztés alapvető funkció, az élőlények - így az ember - életben maradásához az emésztés optimális működésére feltétlenül szükség van.
Folytatás >>

Fogyókúra
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az elhízást betegségként tartja számon. Magyarországon - és számos más országban is - a túlsúlyos emberek száma évről évre nő, ez pedig maga után vonja a táplálkozási eredetű, szövődményként kialakuló betegségek számának növekedését.
Folytatás >>

Étvágycsökkentő aminosav
Patkányokkal folytatott kísérletek szerint a leucin nevű aminosav képes jelentősen csökkenteni az állatok étvágyát. Az eredmények nyomán újra előtérbe kerültek azok az elképzelések, amelyek szerint a csekély mennyiségben szervezetünkbe kerülő ún. mikrotápanyagok étrendbeli szabályozása hatékony lehetne az elhízás, illetve más betegségek ellen is.
Folytatás >>

Nem a lustaság és a zabálás okozza az elhízást?
Elképzelhető, hogy a bennünk élő baktériumoktól hízunk. Washingtoni kutatók ugyanis szoros kapcsolatot fedeztek fel az elhízás és egyes bélbaktériumok szintje között. Lehet, hogy egy nap majd teljesen új módon kezelik az elhízást, nem csak a szokásos jó tanáccsal: táplálkozzunk helyesen és mozogjunk sokat.
Folytatás>>

Schobert Norbi hazudott
A versenyhivatal szerint megtévesztette a fogyasztókat a NorbiFit nevű étrendkiegészítő reklámozásával Schobert Norbert két cége. A NorbiFitről nem bizonyítható, hogy tényleg fogyasztana, így a részben Norbi, részben a korábban már megbírságolt Avalon tulajdonában lévő két céget összesen 17 millió forintos bírsággal sújtották.
Folytatás>>

Schobert Norbert magyarázza a büntetését
Csak az arcát adta a két élelmiszerszakértő által is hatékonynak talált NorbiFithez -magyarázta Schobert Norbert, akinek cégét 3 millióra büntette a versenyhivatal, mert kiderült, Norbert hazudott a reklámokban, amikor azt állította, a NorbiFit fogyaszt. Pedig nem. A gyártócég ugyanezért 14 milliós büntetést kapott.

Folytatás>>

Hasznosabb lehet a rendszeres testmozgás, mint a fogyókúra
A Leeds Egyetem munkatársainak új tanulmánya szerint a túlsúlyos, illetve a kórosan elhízott nők számára sokkal hasznosabb lehet a rendszeres testmozgás, mintha fogyókúrázni kezdenének.
Folytatás>>

Minden fogyókúra veszélyes?
Az emberi faj életfájának évgyűrűiben a technikai civilizáció kora alig észrevehető, vékony vonal. A táplálkozási lehetőségek a megelőző időszakban esetlegesek és minimálisak voltak. Elődeink számára (és a világ számos fejletlen országában sajnos még ma is így van) az éhezés természetes állapot volt. Az életben maradás ugyanakkor jelentős fizikai igénybevételt követelt, tehát az emberi szervezet „megtanulta” a táplálék jó hasznosítását, az energia tartalékolását.
Folytatás>>

Ne dőlj be a diéta mítoszoknak!
Leadni néhány kilót egyáltalán nem könnyű feladat - ráadásul meg is nehezíthetjük a saját dolgunkat azzal, ha bedőlünk a "diéta-mítoszoknak".

Folytatás>>

Csúcsformában két hét alatt
Miután a hőmérő higanyszála hetente többször érinti a bűvös harmincas számot, garantált, hogy itt a nyár - s ezzel együtt, fájdalom, a bikiniszezon. Ám mielőtt a tükörbe nézve még a nyaralástól is elmenne a kedvünk, itt a gyorssegély: a következő kéthetes, szuperintenzív program segítségével karcsúbban és magabiztosan vethetjük bele magunkat a szabadságba.
Folytatás>>

Vita a cukormentes üdítők körül
Már napi egy szénsavas üdítőital - akár diétás, akár nem - 50 százalékkal növelheti a szív- és a cukorbetegség kialakulását elősegítő metabolikus szindróma kockázatát - állítják a Bostoni Egyetem orvosi karának kutatói. Többéves, táplálkozási szokásokat vizsgáló felmérésük máris nagy port vert fel az Egyesült Államokban, bár az eredmények egyelőre erősen vitatottak.
Folytatás>>

Aki éhes, nem tud fogyni
Mi az ön diétás stratégiája? Nem eszik édességet? Kivonta étrendjéből a szénhidrátokat? Lakatot szerelt a hűtőjére? Megoldásnak egyik sem rossz, de nem is vezet eredményre. A lényeg ugyanis minden esetben az, hogy valamitől megfosztjuk a szervezetünket, amire az bizony lázadással fog reagálni.
Folytatás>>

Egy csésze egészség
Vagy egy több ezer éves csodaszer, ami fogyaszt és méregtelenít, szépíti és erősíti a bőrt, élénkít, csökkenti a rák, az érrendszeri betegségek, az epe- és vesekő kialakulásának kockázatát, csökkenti a koleszterinszintet, beállítja a vérnyomást. Emellett nem drága, szinte minden sarki boltban kapható és nincsenek mellékhatásai. Zöld teának hívják.

Folytatás>>

Napi harminc perc testedzés is segít megtartani az ideális testsúlyt
A Nortwestern Egyetem kutatói átfogó felmérésük alapján azt tanácsolják, hogy mozogjunk minden nap legalább harminc percet, ha közel állandó szinten szeretnénk tartani testtömegindexünket. Az ajánlott - a tanulmányban is vizsgált - sportok közé tartozik a kocogás, a biciklizés és az úszás; az eredményeket egy húsz évig tartó követéses vizsgálat adataira hivatkozva publikálták.
Folytatás>>

| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |

| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |