Az Aloe csodálatos története

Az Aloe növény ősidőkből származó festett vázákon is látható, mivel az ókori Egyiptomban az örök élet szimbólumaként tisztelték. A Közel-Kelet számos népe vélekedett úgy, hogy az aloe nedve bölcsességet és halhatatlanságot nyújt. Macedóniai (Hódító) Nagy Sándor (i.e.330) is eredményesen alkalmazta a katonái táplálására és sebeik gyógyítására. Az Aloe birtoklása érdekében - Arisztotelész ajánlására - elfoglalta Socotra szigetét. A föníciaiak szárított porként exportálták a görög-római birodalomba. A római orvoslás egyik előfutára, Celsius (i.e. I. század) is magasztalta az aloe értékeit. Az Ószövetség szent könyveiben (pl. Énekek éneke 4:11-14) és az Újszövetségben (János Evangéliuma 19:39) is találunk az aloéra vonatkozó utalásokat. Ismeretes egy Gróf Bercsényi István által írt levél is, amelyben köszönetet mond gyóntatójának (Nemes Bánfi G. apátnak, akitől kapott egy Aloe növényt, amely kigyógyította őt „bőrfarkas lábbetegségéből" (lábszárfekélyhez hasonló bőrbetegség).

A korai civilizációkban különböző neveken vált ismertté. Feltételezések szerint Afrikában fedezték fel és onnan terjedt el az idők során. Napjainkban a növényt Aloe Barbadensis Miller (egy Miller nevű botanikus után), illetve Aloe Vera (latin jelentése szerint az "igazi Aloe ") néven ismerik.


Az Aloe Vera a liliomfélék családjába tartozik. Kaktuszhoz hasonlító, csokorszerűen elhelyezkedő hosszú, vastag, tüskés szélű levelei, a trópusi és szubtrópusi területeken természetes körülmények között 75-120 cm magasra is megnőnek. A levelek mindkét szélén apró tüskék vannak.

A védőréteget képező külső héj megszűri a levegőt és a vizet. E külső hártya alatt található az aloint tartalmazó cellulóz bőrszövet, és ezen belül - gyógyhatású tulajdonságai miatt - a növény legértékesebb részét képező áttetsző gél.

Körülbelül 250-300 féle Aloe létezik a világon, de csak néhány rendelkezik gyógyító hatással (pl.Aloe ferrox, Aloe arborescens, Cap aloe, illetve az Aloe Vera. Gyógyászati felhasználásra az Aloe Vera (másnéven Aloe Barbadensis Miller) növény a legalkalmasabb és legelterjedtebb.

Tudjon meg többet az Aloe Vera történetéről!




A táplálékkiegészítőkkel kapcsolatban beszélgetés a fórumon


Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy betegségükkel minden esetben forduljanak orvoshoz, és tartsák be az előírt gyógyszeres, és terápiás kezeléseket!
A Kristályakadémia.hu oldalain ismertetett természetes gyógyítási rendszerek az orvos által előírt gyógyszeres és terápiás kezelések mellett, azok kiegészítéseként alkalmazhatók!



| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |

| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |