Október
Magyarországon a lakosság egyötöde – megközelítőleg 2 millió lakos – betöltötte 60. életévét. A korosodás azonban nem egyformán, az eltelt évek számának megfelelően zajlik, így igen nagy különbség van az idős emberek egészségi állapota között. Az ember számára elérhető maximális életkort újabban 95-120 évre becsülik. Napjainkban azonban ennek átlagosan alig több mint a felét éljük meg, és ez a 70-80 év mindenképpen csak jó életminőség esetén élvezhető. Ennek megőrzésében a derű, a pozitív életszemlélet, a közösséghez tartozás, a társasági élet, a rendszeres testmozgás mellett a kiegyensúlyozott táplálkozásnak is kiemelkedő szerep jut.
Kit nevezünk idősnek?
Bizonyára sokan elégedetten nyugtázzák, hogy az általánosan elfogadott nemzetközi besorolás (WHO) csak a 75 év felettieket tekinti idősnek.
- 50-60 év : áthajlás kora
- 60-75 év : idősödés kora
- 75-90 év : időskor
- 90 év felett : aggkor
- 100 év felett : matuzsálemi kor
Ötvenen túl
Időskorban jellemző élettani változások
- az izmok ereje és tömege mintegy 30 százalékkal csökken
- az idegrostok ingerületvezetése lassul
- csökken az ízérzékelés
- a látás és a hallás romlik (70-80 százalékkal)
- számos fog elvesztésével számolhatunk (az ételeket pépesíteni kell)
- romlik a szaglás is (az ételek aromáját kevésbé érzik az idős emberek)
- végül, de nem utolsó sorban csökken a szomjúság érzékelése is (folyadékpótlás szempontjából rendkívül fontos).
Időskori pszichés zavarok
Elsőként kell említeni a szorongást, mely különösen az arra korábban is hajlamosaknál jelentősen felerősödik. A szorongás mellett szinte szükségszerűen megjelenik a depresszió is, a kilátástalanság érzése, a hangulati nyomottság, kedvetlenség, érdektelenség, örömtelenség tüneteivel. Az állandó, ok nélküli fáradtság, gyengeség, alvászavar, étvágytalanság, fogyás, gyomor -és bélpanaszok hátterében sok esetben a depresszió áll.
Táplálkozás időskorban
Ajánlás:
- Napi rendszerességgel kell fogyasztani:
Gabonaféléket, zöldségeket, gyümölcsöket, továbbá tejet, tejtermékeket, sovány húsokat, húskészítményeket.
- Heti rendszerességgel szerepeljen az étrendben:
Hal (akár többször is), maximum 3-4 db tojás, olajos magvak, száraz hüvelyes (10 naponta). Édességet csak ritkán, egy-egy főétkezéshez ajánlott fogyasztani.
A jó tápláltsági állapot megőrzése nagyon fontos, mert ez biztosítja a betegségekkel szembeni megfelelő védekezést és a jó közérzetet, a jó hangulatot, a fittséget, lassítja az öregedési folyamatokat és kulcsszerepe van a szellemi frissesség megőrzésében is.
Fehérjeigény
hasznosulása a szervezetben. Mindemellett az is könnyen fehérjehiányhoz vezethet, ha az idősebbek nem fordítanak kellő gondot étrendjük változatosságára, mert csak kedvenc ételeiket készítik/fogyasztják el, továbbá ha anyagi problémák miatt leszűkül a választási lehetőségük. A heveny és idült gyulladások fokozzák a szervezet fehérjeigényét. Érdemes figyelmet szentelni a fehérjebevitelre, mert az optimális fehérjeellátottság még a szellemi hanyatlást is késlelteti. A fehérjeszükséglet fedezésére a teljes értékű fehérjeforrások – sovány húsok, halak, tejtermékek, tojás – a legalkalmasabbak. Hiányos fogazat esetén szelet hús helyett a kevesebb rágást igénylő vagdalt, hasé, vagy húsos töltelék, rakott ételek fogyasztását részesítsük előnyben, az étrend tartalmazzon minél több tejet, tejterméket (túrót, sajtot). A szervezet alacsony fehérjeszintje egyértelműen szerepet játszik az időseknél tapasztalható elhúzódó sebgyógyulásban, felfekvések kialakulásában. Elsősorban a húsfogyasztás mellőzésével függ össze az idős emberek vashiánya, vérszegénysége is.
Miért együnk tengeri halat?
Rostok
Időskorban a renyhe bélmozgás és a csökkent fizikai aktivitás miatt gyakori probléma a székrekedés. Hashajtók használata helyett érdemesebb ezen a problémán élelmi rostokban gazdag táplálékok fogyasztásával segíteni. (Nyers gyümölcs, zöldség, teljes kiőrlésű lisztből készült termékek, magokkal dúsított barna kenyér, stb.) Mindemellett bizonyos rostok a magasabb vérzsír értékeket is kedvezően befolyásolhatják (pl. zabkorpa rostjai).
Folyadékszükséglet
Vitaminok, ásványi anyagok
A C-vitamin bevitelére is ügyelni kell abban az esetben, ha a hiányos, rossz fogazat miatt az idős ember nem fogyaszt elegendő nyers zöldséget, gyümölcsöt és túlfőzi a pépesíteni szánt zöldségfélét.
Időskorban lényeges szerepet tölt be a szervezet védekező rendszerének támogatója, az E-vitamin, mely nagyobb mennyiségben megtalálható a gabonacsírákban, növényi olajokban, a húsban, májban, tojásban.Kerüljük a túl sok só fogyasztását (a füstölt, tartósított élelmiszereket), mivel növelik a magas vérnyomás és a gyomorrák kifejlődésének kockázatát.
Hogyan fűszerezzünk?
A szépen megterített asztal, az ízléses tálalás az egyszerű ételeket is vonzóvá, kívánatossá teszi. Ne feledjük azonban, hogy minden étel akkor ízlik a legjobban, ha szeretteinkkel együtt fogyasztjuk el.
| Kristálytanfolyam | Reiki Tanfolyam | Tantra jóga tanfolyam |
| Pszichosebészet tanfolyam | Regresszió tanfolyam | Virágenergetika tanfolyam |