A tantrikus hagyomány szimbólumait minden ősi kultúra őrizte – Mu, Atlantisz, a kőkorszaki barlangrajzok, a sumér faragványok, az ősi Egyiptom szent könyvei, a héber és ógörög misztikus iratok, az Indián kultúra. Még az Alkímia is tantrikus alapelveket tartalmaz. Tehát a Tantra a világ minden részére kiterjedő spirituális gyakorlat, a civilizációkat összekötő közös láncszem volt. Az indiai hinduk által kidolgozott rendszer egyensúlyi állapotot eredményez, amely a spirituális tudáshoz nyitja meg az utat. Az ősi tantrikus tudomány egy teljesen megváltozott tudatállapotot hoz.

A Tantra jógáról sokan állítják, hogy 6.000 éves múltra tekint vissza – de az igazság az, hogy az Univerzummal egyidős. A Tantrának mintegy 80 ága ismert – A mi vonalunk a szexuális energia tudati szintre való emelésével, átalakításával foglalkozik. Ez az ág titkos, írások anyagok nem születtek vele kapcsolatban, csupán a szimbólumrendszerek egy részét rajzolták le. A tanítások így Mesterről Mesterre, szájhagyomány és beavatások útján maradtak fenn.

Az ősi tudás a Nagákon (kígyópapokon) keresztül került Indiába. A Rhisik (látók) Szútrákba gyűjtötték össze ezt a tudást, régi nagy Birodalmak bölcsességét a Védák foglalják keretbe.

A Rhisik közel álltak a természethez, az emberekhez. Ők tisztában voltak vele, hogy a betegségek a tudatban teremtődnek, s ez vetül ki a fizikai testre. A Tantra nem a gondolatok, az érzelmek, a mozgás, az álmok – hanem a kozmikus világ magasszintű jógája. India titkos filozófiája, a keleti világ misztikumának az áthelyezése – a megvilágosodás ösvénye.

A Tantra történetéről

A Tantra jóga azóta létezik, amióta a világegyetem megjelent. hatással volt a Taoizmusra, a tibeti buddhizmusra, és a többi keleti vallásra is. A titkos tantrikus tanítás Mesterről tanítványra szájhagyomány útján terjedt, ugyanis írásos anyag a titkossága miatt nem maradt fenn. A III. század környékén megpróbálták allegóriákban és szimbólumokban lejegyezni különböző tisztulási és meditációs folyamatok után, melyet így csak azok a beavatottak értettek, akik a titkokat féltve őrizték…

A Tantra aranykora a XI-XII.században következett be, akkor India-szerte nyíltan gyakorolták. A XIII. században a muzulmán hódítás idején a Tantra mestereit lemészárolták, és a szent iratokat tűzre vetették. A mozgalmat is betiltották, és azóta is csak rejtve működhet. Elsősorban távoli kolostorokban élt tovább, főleg Tibet mélyén. A Tantra képviselője a Fehér Testvériség – a Fehér Lámarend – a Fény gyermekei. Azonban a kínai kommunista rendszer mindent megtett a kiírtásukra, kolostorokat égettek fel, Tantra Mestereket gyilkoltak meg.

A jógi kalendárium szerint jelenleg egy pusztító kor, a tűz és pusztulás időszakában vagyunk. Ez az az idő, amikor a Tantra elveszett a világ számára, de a jóslatok szerint vissza fog térni, hogy egyesítse a férfi és a női energiákat. Hiszen ez az egyetlen remény, hogy a bolygónk megmeneküljön a pusztulástól.

A Tantra jóga nem vallási gyakorlat. Hatása az ember életének minden szintjére kiterjed: erősíti a testet, lecsendesíti az indulatokat, gyorsítja a gondolkodás folyamatát, és egy olyan belső létre. Tanításai szerint az emberi elme csupán egyik elvonatkoztatott része a szervezet egészének, mert a fizikai test konkrét valóság, amely nélkül az nem használható gondolkodásra, azért a tantra úgy véli. hogy az elme részeinek tekintett, s az érzékfeletti dolgok és jelenségek befogadására szolgáló tantrikus központokat szintén nem lehet a fizikai test nélkül értelmezni.

Más szavakkal a tantra azt állítja, hogy az elme irányítja az agyat és az idegrendszert, a gerincoszlop pedig minden ingerválasz székhelyeként működik. Következésképpen a tantrában e két fő rendszer működésének összehangolására törekednek. Az iskola gyakorlataiban érvényesített legfőbb alapelv az úgynevezett sakti, azaz a női jellegű energia visszaszorítása. Ha ez sikerül, akkor az elvezet a szellemi megvilágosodáshoz. A tantra jóga hívei ma már világszerte megtalálhatók.

Az embernek 7 (egyes elméletek szerint 12) fő csakrája van. Mi az utóbbi rendszert tanítjuk.

A fő csakrák on kívül még 21 mellékcsakra létezik, amik közvetlenül csatlakoznak egy-egy szerv energetikai rendszeréhez. Minden lényeges szervünknek tehát van egy mellékcsakrája.

Ezeken kívül léteznek még kis- és sejtcsakrák is, az előbbi minden olyan szervhez ill. szervrészhez tartozik, amely önálló funkciót végez. Az utóbbi minden sejthez kötődik, amely az irányító szellemi maghoz csatlakozik.

A csakrák

Modern korunk némely gyógyítói is alkalmazzák azokat a gyógyító erőket, amelyek szerintük a kristályok belsejébe vannak zárva. Abból a feltevésből indulnak ki, hogy a kristályok színei megfelelnek a test fő energiapontjainak – a csakráknak. A csakrák színeit rendszerint egyéni színviláguk szerint határozzák meg.

A „csakra” elnevezés a szanszkritból ered, jelentése „fénykerék” – ilyesféle képet mutatnak ugyanis Kirlian

A hét fő csakra a következő:

1 Fejtető

2 Homlok

3 Torok

4 Szív

5 Hasi idegközpont

6 Has/altest

7 Farkcsont, a gerincoszlop alapja

A fejtető-csakra befolyásolja a tobozmirigy működését az agyban, ez a belépési pontja a testen áthaladó energiáknak, amelyek majd a „gyökér”-csakrában találkoznak. Ehhez a csakrához kapcsolódó színe az ezüstös fehér.

A homlok-csakrába belépő energia a hipofízis működését befolyásolja. Ez a spirituális központ, többek között az elme tudatalatti központja. Megfelelő színe az indigó.

A torok-csakrába irányított energia hatással van a pajzsmirigyre, ez a kommunikáció központja, színe a három színű kék.

A szív-csakra közvétlenül a szív fölött helyezkedik el. Ez az energiaközpont, é az érzelmeket motiválja, mint például a szeretet, együttérzés. Ezt a csakrát a csecsemőmirigy is befolyásolja, amelynek fontos szerepe van az immunrendszerben. Színe a zöld.

A hasi idegközpont csakrájába irányított energia stimulálj a a hasnyálmirigy és a máj működését. Ez a központ kontrollálja az emberek egymásra ható energiáit. Színe a sárga.

A has és az altest csakrája befolyásolja a lép, a máj és a mellékvese hormonjait. Állítólag ez a központja a „zsigeri” ösztönöknek. Színe a narancs.

A „gyökér”-csakra a gerincoszlop alapja, ellenőrzi a fizikai vitalitást, hormonjai az ivarmirigyekben képződnek, színe a vörös.

felvételei is. Az újabb elképzelések szerint a csakrák különösen érzékeny zónák, befolyásolják a hormonokat előállító belső elválasztású mirigyek működését. Az emberi testen több kisebb csakra található, de hét fő csakra van, ezek színe megegyezik a szivárvány hét fő színével.

A kristályok és a csakrák

A hét fő csakra elhelyezkedése az anyagcseréhez, a mirigyekhez, az immunrendszerhez és az ivarszervekhez kapcsolódik. Minden csakra olyan, mint egy automatikus szelep, amelyen át az Általános Életerő be tud lépni a testbe. Elektromos falicsatlakozókhoz hasonlíthatnánk őket. Amint a konnektorba dugjuk és beindítjuk elektromos eszközeinket, rögtön átáramlik rajtuk az energia. De ha kibontjuk a falat, az „energia” helyett csak drótokat és dobozokat találunk. Ugyanakkor tudjuk, hogy szükség esetén a rendelkezésünkre áll. Az életerő és az ezt közvetítő csatornák létezésére nincs semmiféle tudományos bizonyítékunk. Ha mégis kapcsolatba szeretnénk vele kerülni, az egyetlen lehetőségünk így az, hogy elfogadjuk: létezik, a maga titkos, természetfeletti módján.

A fő csakrák héttagú rendszere általánosan elfogadott

Vannak azonban alacsonyabb rendű csakrák is, amelyek testünk egészét behálózó erőteljes energiarendszert alkotnak. A csakrák rendszerét úgy képzelhetjük el, mint egy összetett fogaskerékrendszert, amelyet egy külső erőforrással forgásba hozunk. A korona és gyökér kivételével minden csakrának van egy alsó és egy felső kapcsolódó csakrája. Az egyes fogaskerekek mind energiaátadóként, mind energiaátalakítóként működnek. így szabályozzák az Általános Életerő áramlásának mértékét és sebességét az emberi test egyes részei között. A közvetlen testi felhasználáshoz, vagyis amikor ráhelyezzük kristályunkat a különböző csakrákra, a megcélzott csakrához tartozó ásványt megtisztítjuk, és megfelelő összpontosítással megteremtjük a hatásához szükséges nyugodt gondolati kereteket. A csakrák fizikai helyéhez kötődő panaszok esetén is ezt a módszert használjuk.

A kristálygyógyászati kezelés kiváló módszer bármilyen más hagyományos vagy holisztikus orvoslás kiegészítéseként hatékonyságának fokozása érdekében. A kristályok különböző rezgéseket bocsátanak ki magukból, olyan finom energiamezőkkel rendelkeznek, amelyek az élőlényeket különböző energiákkal töltik fel, védik, a belső energiaáramlást szabályozzák. A kristályok rezgési frekvenciája az elemi összetevőiknek megfelelően különböző, és így a szervezetünk különböző pontjain képesek rezgéseikkel az auránk, illetve az adott szerv eredeti, ideális rezgési állapotát visszaállítani. A gyógyítás mechanizmusát, végeredményét a szervezetben előforduló valamennyi életfolyamatért, illetve jelenségért felelős ásványi anyag és kristályszerkezet kölcsönös együthatása adja meg. Az ásványok fizikai, lelki és szellemi síkon egyaránt hatnak.

A kristálykezelés általában ülve történik. Amennyiben ülve történik a kezelés, a páciens az egyik széken ül, míg a kezelő tőle kb. 1 méter távolságban egy másik széken. A páciens így pihen kb. 30-45 percen keresztül. Ily módon a teljes test gyógyul, fizikai, érzelmi és mentális szinten egyaránt. A testi tünetek enyhülnek és elősegíti a teljes lelki és szellemi egyensúly elérését. Ez a módszer teljesen biztonságos bármely korosztály számára. A kezelés során a legtöbb ember kellemes ellazulást, enyhe meleget és furcsa bizsergést érez a testében, ahogyan a feszültség és a diszkomfort érzés oldódik.

Kezelés elérhetősége>>

Kezelések alkalmával a reiki kezelés, a kristály kezelés, a pszichosebészet kezelés és a regresszióval való kezelés kerül különböző kombinációban és mértékben alkalmazásra, melyet a kezelt személy karaktere és a gyógyításra váró probléma határoz meg. Természetesen figyelembe van véve a kezelt személyek döntése is, amennyiben egy-egy módszer kizárólagos alkalmazását kívánják.

Kezelő:   Dr. Varga-Sebők Anita

Kezelői napok: kedd, csütörtök

Elérhetőség:

Mobil:  +36-20-24-97-087

E-mail:   anitakardos@gmail.com

Cím:   1091 Budapest,  Üllői út 25. IV. em. 414.

A reiki nem vallás, világnézetre való tekintet nélkül működik, mellékhatásoktól mentes, alkalmazható egészséges és beteg embereken, állatokon, növényeken. A kezelő csak ráhelyezi a kezét a kezelendő személyre, majd teljesen átengedi magát a reiki csatornázás folyamatának és máris elindul az energia áramlása. A reiki kezelés életenergiát visz be a szervezetbe. A reikit adó személy kezeit többféle pozíciókban használja, mely a fizikai testtel, a csakrákkal és a szerveinkkel van kapcsolatban. A reiki energia hat az elmére és ezáltal a fizikai testre, feloldja az energetikai blokkokat, melyek néha könnyek, sóhajok, gyomor és bélmozgás formájában törnek a felszínre, és ezáltal spontán megtörténik az érzelmi blokkok oldódása. Ennek következtében újra aktivizálódik a szervezet öngyógyító képessége, beindul méregtelenítési folyamata.

A reiki kezelés hatására lecsillapodnak az érzelmi hullámok, a zavaró gondolatok, az elme elcsendesedik, mely által képessé válik a kezelt személy ellazulni, elaludni, így teljesen át tudja adni magát a kezelésnek. A teljes reiki kezelés 45 perc, ha kristály kezelés is követi, akkor kb. 30 perc, mely gyerekeknél, időseknél 20 percre módosul. A rövid kezelést ülve, széken végezzük, ez általában 25-30 perc, melynél az önkezelés pozícióit alkalmazzuk. A kezdő terápiás foglalkozás egymást követő 4 nap legyen – a kezelések között ne legyenek hosszú kihagyások, folyamatos legyen a kezelési ciklus. A reikit általában a hatás érdekében kúra-szerűen kell alkalmazni. Javasolt 15-30 alkalom a probléma súlyosságától függően. Kezdetben lehetséges, hogy a tünetek romlanak, és javulás csak ezután lesz tapasztalható. Később elegendő 1-2 kezelés.

Kezelés elérhetősége:

Kezelések alkalmával a reiki kezelés, a kristály kezelés, a pszichosebészet kezelés és a regresszióval való kezelés kerül különböző kombinációban és mértékben alkalmazásra, melyet a kezelt személy karaktere és a gyógyításra váró probléma határoz meg. Természetesen figyelembe van véve a kezelt személyek döntése is, amennyiben egy-egy módszer kizárólagos alkalmazását kívánják.

Kezelő: Kardos Anita

Kezelői napok: kedd, csütörtök

Elérhetőség:

Mobil:  +36-20-24-97-087

E-mail:   anitakardos@gmail.com

Cím:   1091 Budapest,  Üllői út 25. IV. em. 414.

A csakrák energiaközpontok. Anatómiailag ugyan kimutathatatlanok, ám a régi indiaiak mégis úgy gondolták, hogy az életerő ezeken keresztül lép be és vezetődik a testben. Helyüket a testben hagyományosan egyes idegkötegek és belső szervek helyéhez kötik.

 Gyökércsakra (Muladhara ) 

Helye: a végbélnyílás és a nemi szervek között. A mellékvesékhez kapcsolódik.

Kapcsolódó őselem: föld.

Jellemzői: otthont ad a pihenő ős-életerőnek, a feltekeredő kígyóként ábrázolt kundalinak. E kígyó célja, hogy innen indulva felemelkedjen, és a többi csakrán keresztül eljusson a megvilágosodást jelentő koronába.

Jellemzői: a földeléssel és testi önmagunkkal azonos értelmű.

 

Keresztcsonti csakra (Svadisthana) 

Helye: a köldök alatt. Az ivarmirigyekhez kapcsolódik. A mellékvesehormon (adrenalin) kibocsátás a támadó vagy menekülő izgalmi állapothoz társul. Ha nem szabályozzuk megfelelően, fokozza a belső feszültséget. 

Kapcsolódó őselem: víz. 

Jellemzői: alkotókészség, nemiség, tekintély, erő. Ha bizonytalanul vagy kevéssé hatékonynak érezzük magunkat, ezen a csakrán elmélkedjünk (képzeljünk el egy, az óramutató irányába forgó narancssárga lemezt).

 

Hasi idegfonat csakra (Manipura)

Helye: a mellcsont alatt, a gyomor mögött Az emésztőrendszerhez (hasnyálmirigy, máj, gyomor) kapcsolódik. 

Kapcsolódó őselem: tűz. 

Jellemzői: egyediség, lelki tudatosság; a gondolkodás és az érzelmek közti kapcsolatot jelenti. Itt dolgozzuk fel kellemetlen érzéseinket, amely folyamat emésztési zavarokhoz és gyomorgörcsökhöz vezet.

 

Szívcsakra (Anahata)

Helye: a mellkas közepén. Az immunrendszert ellenőrző csecsemőmirigyhez kapcsolódik. Kapcsolódó őselem: levegő. 

Jellemzői: a magasztosabb érzelmek fészke: gyengédség, részvét, feltétel nélküli szeretet, általános igazságosság. Energiái hatással vannak a szívre, a tüdőre, a mellkasra, a hátra és a hörgőkre.

 

Nyakcsakra (Visuddha)

Helye: a nyak alsó részén, a gégetőnél. Hagyományosan az anyagcsere gyorsaságát szabályozó pajzsmirigyhez kapcsolják. 

Kapcsolódó őselem: éter. 

Jellemzői: hagyományosan a gondolati, írásos, beszédbeli, táncos vagy művészi kapcsolatteremtést és önkifejezést jelképezi. A pajzsmirigyen kívül hat a torokra, fülre, orra, szájra és a nyakra is.

 

Harmadikszem-csakra (Ajna)

Helye: a homlokon, a szemöldökök fölött, középen. A vélemények megoszlanak, hogy az agyalapi vagy a tobozmirigyhez kapcsolódik (1. föntebb, a Koronánál). 

Kapcsolódó őselem: telepatikus energia.

Jellemzői: a léleklátás, a magasabb megérzések és a valódi bölcsesség, a hatodik érzék helye. Energiái az arcidegekre, a szemekre, a fejre és az agyra hatnak.

 

Koronacsakra, vagy Korona (Sahasrara)

Helye: a fejtetőre illeszkedik. Az agyalapi vagy a tobozmirigyhez kapcsolódik. Utóbbi mirigy felelős a belső óránkat szabályozó hormon (melatonin) termeléséért. 

Feladata: a szellem háza, René Descartes (1596-1650) úgy vélte, hogy itt a lélek helye, az a pont, ahol a test és a gondolat találkozik. 

Jellemzői: a magasabb én jelképe. A megvilágosodás, a gondolat, a test és a lélek tökéletessége kötődik hozzá. 

Lásd még: Tönkrement csakra

 

A Reikit a gyógyító nyitott csatornáján hívja le. A reiki az energiát nem a gyó­gyítótól veszi el, hiszen az energia kívülről jön. A kezelt személy egy tiszta csatornán át jut energiához, így semmit nem vesz át a kezelő, gyógyító személyes energiájából.

Ha kialakul a kezelési szándék és a kezek az adott testre / test fölé kerülnek, az energia máris magától áramlik, nincs szükség a kezelést végző személy feszült figyelmére. A reiki minden egyes emberre egyéni hatást fejt ki, mindig a kezelt személy szükségletei határozzák meg.

A reiki kezelés formája minden egyes kezelést végzőnél más és más, kicsit eltér, de a kezelés központjában

– a test problémás, vagy fájdalmas része

– másrészt a hormonrendszer áll.

Takata asszony által tanított reiki kezelési hatásmechanizmus a következő:

– sorra vesszük a mirigyeket. Ezek szabályozzák a hor­monok termelődését, a testben ezeket a mirigyeket az idegsejtek stim­ulálják.

– a test az idegrendszerrel az agy közvetítésével kommunikál, s az agy ösztönzi a mirigyeket a homeosztázishoz szükséges hormonok ter­melésére.

– Éteri szinten a hét fő csakra mindegyike megfelel egy belső elválasztású mirigynek.

– így a belsőelválasztású mirigyek rendszere energiaátalakítóként működik az éteri energiaközpontok, a csakrák számára és viszont, a csakrák energiaátalakítók vissza a fizikai test felé a belső elválasztású mirigyek közvetítésével.

– Minden szint kapcsolatban és kölcsönhatásban van egymással.

A reiki nem csupán a test kémiai szerkezetében hoz létre változásokat miközben segíti a szervnek regenerálódását, a szövetek és csontok újra épülését, hanem segít abban is, hogy a kezelt mentális szinten kiegyensúlyozottá váljon.

A reiki kezelés hatásmechanizmusa

A reiki energia természetes módon együttesen hat az anyagi, az éteri és a gondolkodással kapcsolatos szinteken. Segít megszüntetni az energiablokkokat és felszabadítani az ezekben tárolt érzelmeket – ez a folyamat elősegíti a betegségek okfeltárását, és az általa való megszabadulást. A betegséget kiváltó ok a gondolkodásban rejlik, ha a gondolkodás nincs szinkronban az ember spirituális vagy isteni természetével. A reiki a tudatosság növelésének eszköze és kulcs a megvilágosodás eléréséhez.

Korlátlan az alkalmazás lehetősége:

• embereket

• állatokat

• növényeket

• és minden egyéb dolgot kezelhetünk.

Célszerű orvosságot, élelmisz­ert reiki energiával besugározni.

Csoportos gyógyítás

Reikivel való csoportban történő gyógyítás csodálatos módja annak, hogy az életenergiát barátainkkal megosszuk

Élvezetes az élmény, amikor 10-12 gyógyító kezet érez az ember a testén / teste fölött. Az energia is felerősödik annak eredményeképpen, hogy ilyen sok csatornából áramlik.

Csoportos kezelés – az egyes reiki fokozat tanfolyama során a reiki csodájának megtapasztalására.

Reiki összejöveteleken, reiki klubokban a csoportban történő kezelések nagyon hatékony eszközök az olyan betegségekkel bajlódó emberek kezelésénél mint pl. rák, AIDS – a napi 2×3 csoportos kezelés segíti a betegek stabilizálódását. Csoportos kezelést lehet küldeni a természeti katasztrófa sújtotta területek gyógyítására, az ózonrétegnek, a háború sújtotta területeknek.

Szeretetteli életenergiát ajánlhatunk bármilyen helyzetnek, ami ezt igényli.

A reiki kiváló eszköz arra, hogy segítsük meggyógyítani a Földet.

Reiki és a halál

A halál a létfolyamat természetes része. A finomabb anyagi testek elválnak a fizikai testtől. A reiki a teljes lényre hat – nemcsak a fizikai mulandó testre – ilyen helyzetben rendkívül jó hatású az eltávozónak és a hozzátartozók számára is.

Reiki kombinálva más módszerekkel

A reiki nagyon jól kombinálható,, kiegészíthető más természetgyó­gyászati módszerekkel – masszázzsal, kristály- és csakraterápiával, illa­t- és zene terápiával. Az együttes alkalmazás megnöveli a hatékonyságot és lerövidíti a gyógyulási folyamatot.

Vonalátadók

Dr. Mikao Usui

Dr.Chujiro Hayashi

Mrs. Hawayo Takata

Dr. Barbara Weber Ray

Maureen O’Toole

Kate Nani

Paula Horan

Karl Everding

Dr. Rudas Éva

Dr. Varga-Sebők Anita

Benkő Zoltán, Lőrinczné Gyalus Andrea, Sebők Magdolna, Sebők Tiborné, Horváthné Varga Judit..

Reiki kezelés

A teljes reiki kezelés életenergiát visz be a szervezetbe, beindítja a test természetes öngyógyító mechanizmusát és egy méregtelenítési folyamatot, beindítja az anyagcserét, mely magasfokú salaktalanítást ered­ményez, átfogóan regenerálja a szellemi test finomanyagában lévő energiapályákat, anyagcsere rendszereket.

 Katalizálja, mozgásba hozza a test energiáit, sok esetben nagyon gyorsan állítja helyre a terhelhetőséget, lehetővé teszi a szervezet számára, hogy harmonikusan hasznosítsa a kiváltott gyógyító reak­ciókat

A reiki megfelelően támogathat minden természetes gyógymódot.

 Allopatikus eszközökkel végzett terápiáknál a kúra után a reiki csökkenti a mellékhatásokat és segít regenerálódni a kémiai hatások okozta letaglózottságból, operációk utáni utókezeléseknél.

1. Teljes reiki kezelés saját személyiségünk továbbfejlődése érdekében

 Ha nem vagyunk betegek, akkor a reiki maga veheti kézbe a teljes reiki kezelést, páratlan lehetőségek nyílnak előttünk a személyiség fejlesztése és kibontakozása területén. A test egészében feloldód­nak a blokkok, energiák szabadulnak fel.

2. A teljes reiki kezelés pozíciói

 Itt azok a pozíciók kerülnek ismertetésre, melyek teljes kezelést adnak.

 Ennek alapja az Usui-örökség, a Takata asszonytól ránk hagyományozott kéz- és testtartások, ezt ki is bővítheti az átadó saját tapasztalataival, a tanítványoktól nyert információk alapján.

 Fontos megértenünk, hogy általában miért célszerű a pozíciók meghatározott sorrendjét követni.

Az ősi tibeti energetikai rendszernek van egy meghatározott test-kezelésre vonatkozó 24 pontos leírása Buddha tanai alapján ez a test 24 nagv energia kapuja.

 A test 24 energia kapujának pontjai megfelelnek a tradicionális reiki 24 alap kezelési pozíciójának, a teljes kezelés kéztartásai azért lényege­sek, mert minden kéztartásnál megvannak a kéz által lefedett testrész szervei.

Kéztartások a fejen

 1. pozíció

 A két tenyeret jobbról és balról az orr mellé helyezni, lefedve az arcot, homlokot a fogakig.

 2 pozició

 Kezek a halántékon nyugszanak, két oldalt, ujjbegyek elérik a pofac­sontot

 3. pozíció

 A kezek a füleken fekszenek.

 4. pozíció

 Kezek a tarkón nyugszanak, az ujjbegyek elérik a medulla ablagátat.

 5. pozíció

 Kezek a nyak elülső részét fedik be.

Kéztartások a törzsön

 6. pozíció

 Az egyik kezet a jobb oldali legalsó bordára helyezni, másikat közvetlen alá.

 7. pozíció

 Egyik kéz a bal alsó bordán, másik alatta van.

 8. pozíció

 Egyik kéz a köldök felett, másik alatta fekszik.

 9. pozíció

 Egyik kéz keresztbe fekszik a csecsemőmirigyen, másik alatta derék­szögben, T betű formája

 10. pozíció

 A két hüvelykujj párnája a medencecsontok peremén fekszik V betűt formálva a szeméremcsont fölött.

Kéztartások a háton

 11. pozíció

 Kezek a vállak és a lapockák között helyezkednek el.

 12. pozíció

 Kezek a lapockákon nyugszanak.

 13. pozíció

 Kezek az alsó bordán vannak a vese fölött.

 14. pozíció

 Egyik kéz keresztben fekszik a keresztcsonton, a másik függőlegesen alatta.

 15. pozíció

 Kezek eltakarják a térdhajlatokat.

 16. pozíció

 Kezek átfogják mindkét bokát

 17. pozíció

 Kezek a talpakon fekszenek, nagyujjakat teljesen fedve

18.. 19.. 20.. 21.. 22.. 23.. 24. speciális pozíciók

A test kapuinak és a csakráknak megfelelően.

 Takata asszony tanításai nyomán haladva a reiki egyszerű kéztartással az endokrin (belső elválasztású mirigy) rendszert követi.

 A gyógyítónak meg kell tanulnai, hogy mindenkire rá kell hagynia, hogy maga döntse el meg akar-e gyógyulni vagy beteg akar maradni, élni akar-e vagy meghalni.

 A teljes reiki kezelés 45 perc, ez gyerekeknél, időseknél 20 percre módosul.

 A rövid kezelést ülve, széken végezzük, ez általában 25-30 perc, az önkezelés pozícióit alkalmazzuk.

 A reikit általában a hatás érdekében kúra-szerűen kell alkalmazni. Javasolt a 15-30 alka­lom a probléma súlyosságától függően.

A kezdő terápiás foglalkozás egymást követő 4 nap legyen – a kezelések között ne legyenek hosszú kihagyások, folyamatos legyen a kezelési ciklus.

 Kezdetben lehetséges, hogy a tünetek romlanak, és javulás csak ez után lesz tapasztalható. Később elegendő 1-2 kezelés.

A reiki nem vallás, világnézetre való tekintet nélkül működik. Feltétele viszont, hogy az aki kéri az energiát, legyen nyitott a befogadásra, és az aki reiki csatornaként energiát hív le és közvetít – hajlandó legyen eddi­gi életén pozitív irányban változtatni, a változásért tudjon áldozatot hozni.

TERMÉSZETES GYÓGYMÓD

A Reiki egy összetett japán szó.

Jelentése:
Rei    =     egyetemes
Ki     =     életerő energia

EGYETEMES ÉLETERŐ ENERGIA

A REIKI egy ősi gyógymód, Szeretet, Erő és Fény, a feltétel nélküli szeretet energiája. Lényege, hogy a Világegyetem gyógyító energiáját magunkon keresztül átengedve közvetítjük a kezünkkel egy másik embernek vagy saját magunknak, közvetlenül vagy a távolba. Valamennyien ezzel az Egyetemes Életerővel születünk, mivel ez maga az ÉLET energiája.

 A Reiki energiája nem azonos a természetgyógyászok által használt bioenergiával. A bennünket körülvevő energiaóceánban a bioenergia – a fizikai test éltető ereje – a legalacsonyabb, míg a Reiki az Univerzum legmagasabb rendű (isteni) megnyilvánulásai közül való, amelynek közvetítésére különleges behangolások után válik képessé a jelölt.

Személyes energiaáramlásunk megnyitása és finom ráhangolása erre a kozmikus energiára egy ősi tibeti jelrendszeren keresztül, BEHANGOLÁSSAL történik. Ezzel egy tudatalatti értelmi, érzelmi, fizikai és szellemi tisztulás indul meg. Nyitottság alakul ki bennünk a saját magasabb rendű énünk felé. Fokozódik a természetes tehetség és kreativitás. A növekedés és a változás erőfeszítés nélküli folyamattá válik, ahogy a tudatalatti korlátok, blokkok kezdenek felszabadulni.

A Reiki az emberre a test–lélek–szellem teljességében hat. Egyetemes küldetése az emberiség szellemi szintjének emelése, fejlődésének elősegítése.

 A Reiki nem vallás. Világnézetre való tekintet nélkül működik, hívőknél és ateistáknál egyaránt, nem ellentétes egyetlen vallás vagy felekezet tanításaival sem.

A Reiki a XX. században vált elérhetővé az átlagemberek számára Dr. Mikao Usui tevékenységének köszönhetően. Rendszerét ma Reiki Usui Shiki Ryoho, azaz Univerzális Kozmikus Életenergia Usui-féle Természetes Módszereként ismerjük.