Kristály bioenergetika tanfolyam

Az energetikai rendszer harmonizálására alkalmazott kristályok elméleti és gyakorlati alapját(melyek a bioenergetikai gyógymódok közé tartoznak) a bioenergetika alkotja. A szervezet elektromágneses tere kölcsönhatásba lép a kristály által keltett bioenergetikai, mágneses térrel.  Az egész szervezetünkben lévő energia- rezgéskülönbségből adódó negatív rezgésmintákat kioltja a kristály rezonanciája, megteremtve a szervezet egyensúlyi állapotot, ezáltal, hogy az adott szervben (ahol energetikai eltérés van va)/, rezgésszint emelkedést hoz létre. Az emberi szervezet (DNS) kristályos szerkezetű. Éppen ezért a kristálykezelés mechanizmusát, végeredményét a szervezetben előforduló, valamennyi életfolyamatért, illetve jelenségért felelős ásványi anyag és kristályszerkezet kölcsönös együtt hatása adja meg. Ezáltal helyreállítódik az élő szervezet elektromágneses rezgésének egyensúlya. Az ásványok fizikai, lelki és szellemi síkon egyaránt hatnak.

A Kristályakadémia egyik alapvető feladatunk, hogy a  Kristály bioenergetikán egy hatásos módszert mutassunk be a kristályok lehető legalaposabb megtisztítására – a tudati energiával való tisztítást.

A Kristályakadémia által bemutatott kezelés nem indirekt (a kristály testre-, vagy test köré, csakrára, meridián pontra helyezése), hanem egy speciális, irányított technika. Ennek segítségével a kezelés során a kristályok (erőrudak, gyógyító rudak, stb.) energiájával dolgozunk.

A  jelentkezni lehet írásban, a Kristályakadémia email címén: kristalyakademia.info2006@gmail.com

Kristály bioenergetikára vonatkozó információk:

Kristály bioenergetika   1-1,5 havonta követik egymást (mivel a behangolások és a sejtszintű energetikai bekódolások után ennyi az energiák beépülési ideje) és szombaton vagy vasárnap, vagy hétköznap van 9-14 óráig tartanak.

A Kristály bioenergetika I: 3 alkalom

A Kristály bioenergetika   való részvételi információ: kristalyakademia.info2006@gmail.com

Az első alkalomra lehet füstkvarcot, karneolt és citrint (bármilyen megjelenési formájában)  beszerezni..

A Kristály bioenergetika II  a Kristály bioenergetika I-hez hasonlóan épül fel.